Napi Hírek, 1941. március/2
1941-03-21 [0486]
Jfo^a/W/ffa Boriin, március 21./Magyar Távirati Iro*e/ N ia. osti sajtó első oldalon feltünéstkcltő hegyen számol be a magyar k^ügyminiszter Münchenbe érkezéséről s a német és magyar külügyminiszter szivólyos megbeszéléséről* A lapok kicmolik, hógy a magyar külügyminiszter látogatása a b-rátság ipegnyilvánulását jelenti. A lapok részlctosen bcszámolnak a látogatás lefolyásáról és hangsúlyozzák, hogy Bárdossy László hosszabb megbeszélést folytatott Ribbentrop külügyminiszterrel közösen érdeklő kérdésekről. A legtöbb lap fényképet is közöl a magyar külügyminiszterről. Az uj magyar külügyminiszter - irja többi között a Deutsohe AllGomcino Zeitung - Németországben szívesen látott vondég. Bárdossy László ezzel ez utazással folytatja hivatali elődeinek hagyományát, okik sók látogatással ápolták a személyes kapcsolatokét Németország vezető körcivol. Magyarország és Németország világháborús bajtársak 8 amint Németországban * Versailles ellen harcoltak, ugy küzdött a magyar rcvizionizmus Trianon ellen. Minden egyos magyac ismeri azt a segítséget, amolyot Németország és Olaszország ebben a harcban nyújtott országának. Még szorosabbá alakult ez a politikai közösség Magyarország nak/az ősszel tartént osatlakozásáyp ) a háromhatalmi egyczaényhoz^fíagyarország az első nemzetekhez tartozott, anelyek • csatlakozásukkal hitvallást tettek cz egyezmény mellett, mint sz uj rend alap-, zata mellett. A müncheni találkozás most még inkább olmélyiti a régi bsrát-' ságot. Ribbentrop és Bárdossy megboszélesei jolontőB időpontban folynak lo. A lap utal továbbá a magyar lapok cikkoirc ós mcgállepitja, hogy a magyar politika a tongólyhataloak mellett foglalt állást és ezen cz alapon maradéktalanul bevált. Ezért o magyar sajtó is kommentárjaiban a külügyminisztert utazásán mint c magyar politika husógos folytatóját kiséri cl. Mint ilyont - fejezi bc a lap - a német nép különös örömmel üdvözli. A legtöbb'lap foglalkozik a magyar külügyminiszter élctra.izávcl ia én reámutat érőomoirc. Bárdossy Lászlő-irja többi között a Berliner Lokalanzeiger - a magyar diplomácia egyik legkiválóbb tagja. Azalatt a hat év alatt, amikor a magyar külügyminisztérium sajtóosztályának álén állott, nagy közkedveltségnek • és osztatlan bizalomnak örvendett magyar és külföldi sajtókörökben egyaránt. ______ Bo Szf/P Be 1 g r í d , március ?1. /Magyar Távirati Iroda/ A péntekesti Pravda vezércikket lioz "Jugoszlávia és a béke" cit-rel. A cik v ^agállapitja, hogy a jugoszláv közvélemény lélegzetvisszsfojtott fig^elemr-ji kiséri a nagy európai eseményeket. Sz annál is érthetőbb, mr\ azok egy része éppen Jugoszlávia határainál jltszódzjc le. Sz a figyeled egyben bizonyítéka annak a mélyreható szeretetnek és hazafiasságnak, amelylyela np^zet minden egyes tagja országa épségén és függetlenségén csüng. " Jugoszláviában iisztában vannak azzal, nogy ezek az emelkedett célok leginkább hazafias erőfeszítéssel és összefogással érhetők el, A cél: a béke megtartása. Jugoszlávia megelégedéssel látja,hogy az ország békéje és függetlensáore egy oldalról sincs veszélyeztetve. £ » tírvatszki Dbevnik is vezércikkben fw/uiVnrik a német-jugoszláv viszonnyal és Jugoszlávia nemzetközi politikai' hefyletével. A lap részletesen idézi a National-Zeitung cikkét, maid részletesen foglalkozik a balkáni helyzettel ás azt hiszi, hogy angol csabatok görögországi partraszállása után Németországnak bő alkalma nyilik, hogy összemarjs ereiét itt is Angliánál. Görögország és Törökország magatartása még mindig kérdéses, de mig Görögország részéről aligha várható az állásfoglalás megmásitása, valószínű, hogy Törökország nera fog aktive beavatkozni a konfliktusba. 1 X*V«~ Orta T WF.LTÁR - -