Napi Hírek, 1941. március/1
1941-03-03 [0485]
o- D/Wa § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A felsőház igazságügyi és Külügyi bizottsága Töreky Géza ülnökiésóvel hétfőn délelőtt együttes ülésben tárgyalta az irodalmi ós művészi müvek közös vódelme tárgyéban létrejött magyar-német egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot, amelynek tárgyalásánál a kormányt Antal István államtitkár képviselte. Gróf Bethlen Fái előadói jelentése után az együttes bizottság a javaslatot egyhangúan elfogadta. Ezután a külügyi, valamint kereskedelmi és közlekedésügyi bizottság Szcitovszky Tibor elnöklete alatt és Vörnle Jánosnak} a külügyminiszter állandó* helyettesének jelenlétében együttes ülésben tárgyalta éa iutschenbacher Emil előadói jelentése után egyhangúlag elfogadta a külügyminiszternek az 1939 év folyamán tett rendeleti intézkedéseiről szóló jelentését. Végül az iparügyi és pénzügyi bizottság Varga József iparügyi miniszter jelenlétében, Pfibinyi Tihamér elnöklete alatt együttes ülésben tárgyalta az ásványolaj-félék és földgáz kutatása és bányaművelése meghatározott területre vonatkozó jogának a Wintershall A.Gr, berlini cégre, illetőleg az általa alapitanaő részvénytársaságra történt átruházása tárgyában az iparügyi miniszter jelentését, amelyet Bíró Zoltán előadó kimeritően ismertetett. Gróf Bethlen István felszólalása után Varga József iparügyi miniszter tájékoztatta minden részletre kitérjeszkodően a bizottságot, amely a jelentést egyhangúan elfogadta. mt*m •»•»•—•— 7 Pa/B/P Be r 1 i n , március 3. /Hímet Távirati Iroda/ S Külföldi lapok, köztük a stockholmi Aftonbladet azt jelentették, hogv s német birodalmi kormány németországi látogatásra hivta meg ?ál jugoszláv kormányzó herceget, aki a jövő héten tesz eleget a meghivísnák. Széket a hireket a német fülfigvi hivatal hétfőn .cáfolta. /líTI/ o W/M/P Komárom, március 3. A komirommegyei Zsemlékés csehszlovák telepesbirtok volt. A telepesek Szlovákiába költöztek ás igy a faluval együtt 2200 katasztrális hold szántóföld vált lakatlanná, illetve gazdátlanná. A Felvidéki Birtckrendező Kormánybiztosság és a Vitézi Szék 34 csallóközi vitéznek osztott ki a határban 600 katasztrális hold terülhet. Mindenik vitáz házat, körtet ás gazdasági épületet is kapott, smelyet április ,-ig kell elfoglalni. A még ki nem osztott földeket kishaszonbárletbe adják rászoruló faidnélkülieknek. ATI/