Napi Hírek, 1941. március/1
1941-03-09 [0485]
íf ©- Ho/W Érsekújvár, március 9. /Magyar Távirati Iroda./ Laky Dezső közellátási miniszter vasárnap délelőtt Érsekújvárra érkezett, hogy résztvegyen a Magyar Elet Pártja Nyitra- és Pozsony vármegyei nagyválasztmányi Julésén. Tminisztert útjára elkísérte Benko Géz* országgyűlési képviselő, valamint dr.Benkő Géza miniszteri titkár és dr. Tóth József a kereskedelmi hivatal aligazgatója. A miniszter gépkocsid!* 11 órakor érkezett a vármegyeháta elé, ahol ünnepélyes fogadtatásban részesítették, üdvözlésére megjelentek Thuréczy Károly főispán* báró Msjthényi József dr. alispán, Rézler Gábor £r. polgármester, továbbá Turchányi Imre, Prokopecfr József és Haulik György szággyülési képviselők, valamint Szabó Kálmán, a kerület pártvezetője és KissJenő központi vármegyei titkár. A miniszter a vármegyeházáról kiséretével együtt átment a* Arsny Oroszlán Szállóba, ahol időközben nagyszámban gyűltek össze Érsekújvár es környéke párttisztségviselőig és pártválasztmanyi tagjai. Az egybef yültek lelkes ellenzéssel fogadták Laky Dezső minisztert.Az értekezletet éltizenkét órakor Thuróczy Károly főispán nyitotta meg és rövid beszédben üdvözölte a minisztert. Ezután Ij&ky Dezső közellátási miniszter emelkedett szólásra. - Ha a felvidék visszacsatolása óta eltelt két és fél év gazdasági és társadalmi fejlődését vizsgálom - mondotta - velem együtt mások is azt mondhatnák, hogy ez a fejlődés jobb és kedvezőbb eredményű is lehetett volna. De ne felejtsük azt el, hogy milyen katasztrófa szakadt Magyarországra Trianonban és hogy ennek a katasztrófának a jóvátevésére nem lehet elégséges két-három esztendő, különösen nem lehet elégséges akkor, amikor az idők nem normálisak és nem nyugodtak. Mindenkinek el kell ismernie azt, hogy Magyarország sziszifuszi munkát végzett s ennek a munkának az eredménye volt az, hogy olyan erővel és tekintéllyel tudott az események színterére lépni, mint ahogyan az elmúlt évben Kelétmagyarország és Erdély viszszacsatolasafor annak tanúi voltunk. Hosszú utat tettünk meg már a régi nagy Magyarország felé. - A világtörténelemben talán soha még nem ütköztek meg olyan negy erők, mint ma és talán még sohasem forgott akkora tét a kockán, mint ma a szemünk előtt lefolyó nagy küzdelemben. Ennek a nagy küzdelemnek a hatásai érezhetők mindenfelé és igy természetszerűen érezhetők Magyarországon is. Mindenütt a világon beosztják es szabályozzák azoknak a termé-eknek és terményeknek a mennyiségét, amelyek a fogyasztás céljaira rendelkezésre állnak. Mindenfelé uj és hatalmas szervek alakulnak abból a célból, hogy biztosítsák a közellátást. A nemzetek / jövedelem^l^szlásának rendezése terén olyan lépések történnek, amelyekre korábban csak tudósok tettek célzásokat, de az ezekből származó problémáknak a megoldására a világháború adta meg a lakást. A közellátás nagy kérdéseinél nem könnyű eldönteni, hogy azokat milyen eszközökkel biztosítjuk. Olyan időket élünk ma, hogy a közellátás nem lehet olya, mint amilyet szeretnénk. A nagy népek mindenütt megértik, hogy ezeket a nehéz időket fegyelemmel kell átélni. Ha a külföldi példákat nézzük, ott látjuk Dániát, ahol már olyan intézkedésekkel foglalkoznak, amelyek azt akarjak biztosítani, hogy a nép legalább egyszer napjában meleg ételhez jusson. Az éle Imi szer gazdálkodás v megszervezésére nagy éttermekben és kifőzdékben központilag főznék az ételeket a tervek szerint, hogy onnan hordja szét mindenki a neki járó adagot. S mivel szénhiány van*ootthon a gázzal való melegítés is nehézségekbe ütközik, a központi ebédeltető helyeken fogyasztaná el a nép az ebédet. Komoly és sötét példa ez, de fel kell hívni erre a figyelmet azért is, hogy lássuk, mennyire nem szabad az ország ellátását túlságosan a külföldtől függővé tenni.'Ha Dánia a maga mezőgazdasági £. kultúráját nem szolgáltatta volna ki a tengerentúlról jövő takarmány- *g ellátásnak, akkor ma nem volna abban a nehéz helyzetben, amelybe került. A dán példa is mutatja azonban azt. hogy ma a mezőgazdaság olyan termelési ág, amelynek jelentőségét nem lehet eléggé felbecsülni. A magyar kormány min- p den erővel azon dolgozik, hogy a magyar mezőgazdaság termelését ugy mennyiségi, miat minőségi szempontból emelje, s ugyanakkor az előállított te* 33 menyek iorgalombahozatalát olyan módo:. aka.*'^a biztosítani, hogy "ezáltal az egészn nép jólétének enelkpd'se is biztosítva legyen. /Folyt^köv./