Napi Hírek, 1941. március/1
1941-03-04 [0485]
o Ln § A kormány biztosítja az ország téglaszüksegletét. A Magyar Távirati Iroda jelenti: Március 4.-én, kedden délelőtt, Varga József iparügyi miniszter elnöklésével az iparügyi minisztériumban értekezlet volt, amely az országban folyamatban levő, illetve még meginduló épitkezésekhez szükséges táglamennyiség biztosításának kérdésével foglalkezott. Az értekezlet, amelyen az iparügyi minisztérium szakközegei vettek részt, elsősorban azt a szükségletet vette Bzáwba, amelyet az árviz- " sújtotta területeken elkerülhetetlen újjáépítések támasztanak. Mint emlékezetes, az iparügyi miniszter cár február 14.-én felhatalmazta a törvényhatóságok első tisztviselőit, hogy az imént emiitett építkezések céljára a törvényhatóságok területén bárno.;. található té^la-készleteket lefoglalhassák, A mostani értekezlet eredményeként a miniszter elrendelte, hogy sürgősen állapitsák meg egyfelől az árviz-sujtotta vidékek, másfelől az egész ország előrelátható téglaszükségletének mennyiségét, mert ezeknek az adatoknak ismeretében lehetővé válik a téglagyártás menetének mind mennyiségi, mind minőség:- tekintetben való irányítása. Mn>nt a miniszter az értekezleten kijelentette, a kormányzat feltétlenül és idejében biztosit ja az ország téglaszükségletét. Gondoskodás történik arról, hogy mihelyt az időjárás megengedi.•az ország valamennyi téglagyára teljes kapacitással végezze termelését. A miniszter már rendelkezett arról, hogy azok a téglagyárak, amelyeknek kiégetetlen téglájuk van ; haladéktalanul hozzájussanak a szükséges mennyiségű szénhez, A szénszállítás rendjében elsőséget élveznek azok a téglagyárak, amelyek az árvizsujtotta területek újjáépítésére dolgoznak. Az elkészülő tóglamennyiségek célszerű elosztásai közigazgatási uton' az ápitőipari Anyaggazdálkodás Szakbizottsága végzi, . Az értekezlet elhatározta, hogy szorgalmazni fogjácsz illetékes hatóságok„a betonblokkal való alapozást és építkezést, aminek két okból van nagy jelentősége azokon a tá jakon, aho 1 kavics és homok rendelkezésre áll. Az egyik ok az, hogy a magyar közgazdaság cementtel kellő mértékben el van látva, a másik az, hogy a cement-blokkal való épitkezés a helyszínen, történik, tehát több munkaalkalmat nyújt ott, ahol éppen az árvizi károk következteben kívánatos a munkaalkalmak szaporítása . Az értekezlet nyomán kialakult elhetározáso v bizonyára alkalmasak azoknak az aggodalmaknak eloszlatására s amelyek legutóbb a nagyközönség körében felmerültek, X M/Ei/Ln T o k i 'o , március 4, /Stefani/ A Miyako oimü lap S7erint a thaiföldi-francia-indokinai viszály elhárításával nem számolták fel véglegesen a távolkeleti válságot. Japán éppen ezért foganatpsitsou kellő rendszabályokat, hogy ellensúlyozza a Japánra nehezedő angol nyomást, A japán sajtó azt hiszi, hogy a vitás kérdést csütörtökig megoldják. lomura tengernagy, japán'washingtoni nagykövete - mént Washingtonból jelentik - miután ugy találta,, hogy a japán-amerikai viszony megromlott, most arra vár, hogv kedvező légkor alakuljon ki az •igyesült Államok és Japán kapcsolatainak rendezésére. /MTI/ X "iSi/Bi/Ln Madrid március 4 C /Stefani/ A madri: i sa.itó nagy figyelmet szentel a bulgáriai esemenyeknek, amelyeket, az ABC "a gépesített diplomácia diadalának" nevez. Megállapítják a lapok, hogy a nemét csqpatck bevonulása biztosítékul szolgái arra, hogy fennmarad a Balkán békéje, M r íl/ -•• — — — —*' .JL, -r í O