Napi Hírek, 1941. február/2

1941-02-23 [0484]

o- Ei/Vv /Teleki beszéd folytatás./ - És a miniszterelnök ur! - kiáltotta közbe valaki - mire nagy éljenzés támadt. Nem! - folytatta beszédét a miniszterelnök. Ahhoz, hogy az ember kormányozzon, tiz százalék tudás és 90 százalék szerehcse kell. Nem én találtam ki, Zrinyi Miklós, a költő mondottad Sors bona, nihil aliud. Ö még a tiz százalék tudást sem koncedálta. Ismétlem tehát, a körülmények kedvező alakulása hozta magával, ami azt jelenti, hogy ezek a körülmények csodálatosan rövid idő alatt meg is változhatnak, mert Európa mai háborgó tengerén senki sem tudja, hogy a hullámok milyen irányban és milyen magasan fognak felcsapni. Eddig megúsztuk. Máskép ússzuk meg azonban, ha tudjuk, milyen veszdelmek között állunk, ha tud­juk, hogy össze kell fognunk, hogy védjük és * fenntartsuk az ország anyagi, politikai, katonai és erkölcsi erejét. Ezekről azonban nem kell sokat beszélni. A magyar ember nem sok beszédű és csak ujabban harapó­zott el rajtunk is annak a divatja, hogy mindent elbeszélünk és hirek után vágyunk. Pedig ami a hireket illeti, végig olvashatok nyolc újságot is, J^aláiok benne egyetlen hirt * • Nehéz mesterség az ujságirás, különösen ma. Elismerem, mert semmiből valamit csinálni fene nehéz. AmifTán, az ' /'benne. Az volt a jó szokás, amikor nem sokat beszéltünk, nem sokat irtunk, de kacsintottunk egymásra és a másik már tudta, hogy az mit jelent. Ez a jé régi magyar szokás, igy álltunk meg itt ezer esztendeig. Igaz, könnyebb körülmények között. Szent Istvánnak és Mátyás királynak könnyebb dolga volt, mert nem voU sajtófőnökségük a miniszterelnökségen és nem voltak újságjaid. /Folyt Jtov.fi/

Next

/
Thumbnails
Contents