Napi Hírek, 1941. február/2
1941-02-23 [0484]
Té/Dn Pro d o m o ! A külügyminisztérium sajtóosztálya kéri a t. Szerkesztőségeket, hogy az optálás ügyében kiadott hivatalos nyilatkozatot az alábbi szöveggel közöljék. /A módositct t részek ritkítva vannak a szövegben./ Kéri továbbá, hogy feltűnő helyen szíveskedjenek közölni, még pedig lehetőleg L.Z el.60 oldalon vagy legalább is páratlan számú - jobbra" eső - oldalon. S 3Í 5i A Magyar Tár irati Irod= jelenti: A ma reggeli bukaresti lapokban hivatalos közlemény jelent meg. amely a bácsi döntőbírósági határozat alapján történő Dotálásra cd az érdekelteknek útbaigazítást, ugy állítva be a helyzetet, mint t£ i z optálás ^határideje február 28.-án végleg lejárna. Ezt a tájékoztatást a román rádió is közölte. Hivatalos magyar helyről uiból és nyomatékkal, hangsúlyozzák, ogy sz ontál ás határidejének ós módozatainak megállapítása nemzetközi uton a két érdekelt állam kormányának megeevezésével kell hogv történjók. Amíg ily megegyezés nincs, illetőleg amig az optálás eljárása nincsen nemzetközi uton szabályozva, addig mindenki, aki román ál ^ampo^e ár ás ágáról lemond, ezt saját veszélyére és kockázatára teszi, anélkül, hogy ennek alapján s njsgyar állampolgárság megszerzésére bármiiven jogot formálhatna. Az, áogy a román kormány ezzei a kétségtelen jogi helyzettel szemben mégis egvpM-iuan kívánja megállapítani az optálás hí tár iá éjét és módját és erről hivatalos kőzieménvoen tájékoztatja is a közönséget, annál érthetetlenebb, mert a román kormány nemreg maga tett javaslatot a ot gvar kormánynak a döntőbírói hat ár o|st alapján történő optálás határidejének és módozatainak megállapítására. :;.zt a m avas latot a magyar kormány február 11.-én elfogadta és az optaias hataricejénok megáll apitanára nézve kidoigoaott t e r-r vezetet adott at a román kormánynak, lervezetünk egy-ket lényegbe nem vágó pontjával szemben s román kormány észrevételeket támasztott, mire a magva r kormány az észrevétel tárgyává lett részieteket elejtette. A román kormány azóta a kérdésre többé nem tárt vissza, annak ellenére, hogv eredeti javaslatával kifejezetten maga ismerte el, ami egyébként ené^kal is kítsegtelen, hogy ugy az ootálás .isTár idejét, mint az opció gyakorlásának módozatait a két Kormánynak' kö• ös megállapodással kell. rendeznie. Teljesen érthetetlen tehát, hogy a román kormány most saját - magyar részről elfogadott - javaslatának fél reve t-sével hivtalos közleményben egyoldalúan kívánja megállapítani az o tálas határidejét és módozatait, ami a kérdés körül csak az érdekeltek megtévesztésére alkalmas z r 'vrrt teremt. , B£en ezért nyomatékosan figyeimeztetni kell mindenkit, hogy a román kormány hivatalos tájékoztatásában fog 1 alt útbaigazítás pusztán egyoldalú ténye a román kormánynak, amelynek semmi nemzetközi jogi hatálya nincs. A román kormány hivata'os közleménye szerinti optálás semmiféle jogot sem biztosit az illetőnek arra, hogy akár a magyar állampolgárságot elnyerhesse,vagy akár csak hogy a magyar határon bebocsássák. Saját jól felfogott érdeké Ben cselekszik tehát mindenki, aki mielőtt otthona elhagyására határozza el magát, bevárja .zt, liogy az optálás kéraése a nemzetközi jognak megfelelő módon nyerjen szabályozást.