Napi Hírek, 1941. február/2
1941-02-16 [0484]
Za UaflA /Varga József Sopronban, folytatás/ I Sppen most jelent meg egy rendelet, amely mutatja, hogy egyes tekintetekben átmenetileg kellemetlen súlyos intézkedésekre kerülhet sor az anyagelosztás egyenletesebbé tétele érdekében. Ügy-két ilyen intézkedés jöhet még, de mindent el fogunk követni, hogy ezek az intézkedések átmeneti jellegűek legyenek. Addig is, amig a normális gazdálkodás ideje elkövetkezik, minden igyekezetünk arra irányul, hogy minél többet termeljünk mezőgazdaságban és iparban egyaránt és hogy a terményeket a keresztény magyar kereskedelem hozza forgalomba. Végül a miniszter hangsúlyozta, hogy az egyhangú megtisztelő mandátum birtokában igyekezni fog a nemzet egyetemes érdekeinek szolgálata mellett Sopron város polgárságának közérdekű kivánságai megvalósítását is előmozdítani. A beszédet többször szakitotta meg a lelkes tetszésnyilvánítás és a beszéd végén a megjelentek szűnni nem akaró meleg ünneplésben részesítették a minisztert. A mandátum átadási ünnepség után több mint 200 teritékes ^közebéd volt a kaszinó nagytermében. Az ebéd során Hőgyászy Pál főispán, továbbá Balogh István sz'nyeggyári munkás és Mersics János villanygyári munkás üdvözölte a minisztert. Varga József válaszában rámutatott arra, hogy a kormány egyenes.határozott bel- és külpolitikája milyen óriási eredményekkel , járt. Külpolitikai tekintetben hangsúlyozta, hogy megbecsültetésünk mindenki által napról-napra erősödik. Ma mindenki belátja, hogy szükség van erős Magyarországra Nyugat és Kelet határmesgyéjén, ahol hatalmas fontosságú történelmi szerepet kell betöltenie. Akik számitottak ránk, tudták, hogy ránk biztos számíthattak és számithatnak a jövőben is. A miniszter Sopron város boldogulására ürítette poharát. Délután Varga József miniszter látogatásokat tett, majd a városi lövöldében fogadta a munkások népes küldöttságét, üsté hét órakor Sopron város társadalmi egyesületei és intézményei nagyszabású fáklyás felvonulást rendeztek uj képviselőjük tiszteletére. Varga József miniszter a hétfői napot is Sopronban tölti. W D^D/Vv Amszterdam, február 16. /Német Távirati Iroda./ 5. t<r „ , -a londoni rádió vasárnapi közlése intette a hajókat a Singnporetol északkeletre, a maláji félsziget déli részének keleti partvidéke előtt elterülő vizeken való hajózástól. A megadott földrajzi hosszúság és szélesség által határolt e területeken előzetes beiPlentés nélkül aknákat helyezrek el. Az ezen a vidéken hajózni akaró hajóknak a s,,ing-pur$ tengerészeti hatóságoktól kell megkérdezniük a követendő útirányt ./MTI/ W D/D/Vv Róma, február 16. /Német Távirati Iroda./ L Hivatalos közlemény szerint Genuának-az angol hadihajók flí al £££ ten * nemregi bombázása alkalmával összesen 144 ember vesztette életet s 27^-en sebesültek meg./MTI/