Napi Hírek, 1941. január/1
1941-01-05 [0481]
*f Ei/i'/Bn 1' 9 i i i n g , január 4. /Beuter/ A .apán hatóságok elutasították Amerika til akozását amelyet öt amerikai haai tengerésze ti katona letartóztatása és a velük tanusitott rossz bánásmód miatt jelentett he, A közleményben, amelyet a ' japán katonai hatóságok a helyi sajtó utján közzé tettek, megjegyzik még, hogy a tárgyalások péntek este holtpontra jutották s igy végződik: Japán részről fenntartják azt az álláspontot, hogy a viszályt'az amerikai hatóságok magatartásától függetlenül intézik el. A közlemény ezután ismerteti az esetet japán megvilágítás oan, nem emliti azonban az amerikai katonák letartóztatása t és a rossz elbánást. Peipingi amerikai és egyéb külföldi körök egyöntetűen azon a véleményen vannak, hogy az egész ügyet a japán csendőrség tervelte ki nagy gonddal. Az eset egybeesett - No mura tengernagynak, Japán uj amerikai nagyköveténak váratlan látogatásával. Jő forrásból származó értesülések szerint a nagykövet kizárólag azzal a céllel kereste fel a Kinában lévő japán Katonái parancsnokokat, hogy kieszközölje, nem fogják megengedni uj amurikai incidens keletkezését, amig Washingtonba nem megy uj hivatalának átvételére. /i/Jl/ j£ Li/p/Hn Karachi, január 4. /Reuter/ A% Afganisztánban időző török katonai bizottság tagjai, miután megtekintették az északnyugati határt és több indiai tartományt , szombaton Karachiből Bassoráhba' utaztak és onnan térnek vissza Törökországba*/ MCI/ o- SJ/SJ/Bö Marosvásárhely .január 4. A vármegye vezetősége szombaton tartott ertekezletén elhatározta, hogy az uj vármegyeházának a románok által megkezdett épitését befedezi. Az értekezleten a bankképviselők kilátásba helyeztek az építkezéshez szükséges 400.000 pengős'költség folyósítását s igy az épitKozéseket már kora tavasszal műgkezdik./Ifi n I/ o- Sj/3J/Rn M a r o s v á sár bel y, január 4 - Ferenc József királynak es Jírzseoet királynénak a marosvásárhelyi kultúrpalota előcsarnokában 1913-ban elhelyezett- mellszobrát a -románok 1920-ban eltávolították és a kultúrpalota pincéjébe raktak le, A két sz brot azután Ferdinánd román király és Maria királyné^mellszobraival helyettesitették. Ferenc József-király és Erzsébet királyné szobrait most a kultúrpalota gondnoksága restauráltatta és ennek végeztével azokat visszahelyezik eredeti helyükre. Ugyancsak visszakerülnek régi % helyükre a románok által eltávolított magyar vonatkozású emléktáblák, cl merek és egyéb ks emlékek is, amelyeket annakidején sikerült a románok dől megmentenie /MTI/ —