Napi Hírek, 1940. december/2
1940-12-21 [0480]
Ba Ze/Vv Róma, december 21. /Magyar Távirati Iroda./. Az olasz lapok a hadijelentések szűkszavú közleményein kivül csak igen kevés értesülést közölnek az északafrikai harcokról, amelyek jelenleg elsősorban Bardia körül folynak. Magukból a hadi jelentések bői is Kitűnik azonban, hogy az olasz hadvezetőségnek sikerült az eddigi mozgóháborut Sszakofrikában álló harccá átalakítani. Az olasz lapok már napok-' kai ezelőtt megirták,hogy Graziani tábornagy a hadmüveletek jellegének ilyen átalakítását tartja első céljának, mint hogy ez az álló harc az angolokat hadieszközeik fokozottabb felhasználására és felőrlésére kényszeritik. A szombati lapok kiemelik azokat az adatokat, amelyeket félhivatalos forrásból közöltek az angolok északafrikai erejéről. Virginio Gayda a Giornale d>Itália vezércikkében azt irja, az a körülmény, hogy az angolok közeikeleten ilyen nagy erőket dobtak harcba, azt mutatja, hogy Földközi-tenger környéki birtokai megtartását époly fontosnak tartják, mint az anyaország ellenállását. Zbből az következik, hogy Németország és Olaszország a háború mostani szakaszában egyformán fotiQps feladatokat végeznek. Immár egészen világos % hogy mik voltak az angolok olaszellenes offenzivájának a céljai. Bgyreszt fokozni az angol tekintélyt az Egyesült Államokban és magában az angol birodalomban, másrészt lehetővé tenni, hogy Anglia könnyítsen földközitengeri helyzetén és nagyobb erőket vonhaseon össze a szigetország vádelmére. k harcba beveteti . : angol erőknek azrnban távolról sincsen könnyű dolguk. A SZÍVÓS olasz ellenállás arra kényszeriti őket, hogy ujabb r ' és uj^DD erőket dobjanak harcba. Az olasz tüzérség már nehany nappal ezelőtt 6b angol páncélkocsit és 38 egyéb gépkocsit pusztított el, Kairóban edig egymást érik az angol sebesültekkel megrakott vonatok. Az angolok Bárdira ostrománál odáig mentek, hogy egy csapatuk fehér zászló kitüzlsével akarta megtéveszteni az olasz védelmet. ./ Ln/ln/Zs, 3 t o c k h o 1 BI . december 21. /ftéöet Távira, i I^oda/ .N A Svéd Távirati Iroda jel öntése sz rint ujabb két halálos áldó .at holttes .•étalálták me.-' a b jöíkbom-l^arlskogai lőszergyárban tör ".ént robbanás eltakarítási munkálatai >orán, /MTI/ 0- Jj/áj/Zs Vesz p rém, decombur 21. Ka nyújtották be Beöthy Dezső nyug. tábornok, a \. V hivatalos jelöltjének ajánlási iveit. A választási' biztos az aláirásote t ulfo£adta es miután az ajánlások benyújtásának határidejéig más jelölt 1- " ajánlásait nem adták be, Jcothy Dezső a veszprémi került eigyhangula ' megválasztott képviselőjének tekint <ető, /h!l/