Napi Hírek, 1940. december/1

1940-12-12 [0479]

K<5 Szf/Dn Mi 1 á n ó , december 12. /Magyar Távirati Iroüa/ A csütörtöki északolaszországi sajtó hosszú beszámoló­kat közöl Csáky István gróf belgrádi fogadtatásáról. A Gorriere della Sera, akárcsak a többi lap, rámutat a kát külügyminiszter találkozójának igen szívélyes voltára. A milánói lap ez..tán igy ir: Belgrádi körökben a magyar külügyminiszter ott tartóz­kodásának - főleg a jelenlegi nemzetközi helyzetre való tekintettel ­nagy forto sigot és jelentőséget tulajdonítanak. Csáky István gróf látoga­tása az első, amit magyar külügyminiszter tett az utóbbi husz év alatt a jugoszláv fővárosban és ennélfogva egészen különleges jellegű, beleillesz­kedik egyszersmind a tengelyhatalmak által óhajtott uj járe^dezésbe. Ilyen megvilágításban a ^agyar-jugoszláv találkozó kiemelkedik a két országot kö­zösen érintő keretének kereteiből és ennélfogva szélesebbkörü, a nagy diplo- . máciai eseményekhez közvetlenül hozzá illeszkedő jelleget kap, A Corriere della Sera végül kijelenti, hogy a jelenlegi megbeszélésekről a két szomszédos állam jövő kapcsolataira rendkivül fontos eredmények származhatnak. G D/Dn Bukarest, december IS. /Magyar T'virati Iroda/ A zsidó orvosok 1940 december 31,-eig kezelhetik a le ze-' lésük alrtt álló keresztény betegeket. l^zen az időponton tul zsidó orvos semmi körülmények között sem ezelhet keresztény beteget. A zsidó orvosok működését korlátozó törvény rendelkezé­seinek következte en igen sok község keresztény orvos nélkül maradt. Az or­vosszövetség most felhívást intézett az orvosi karhoz, hogy adják be pályá­zatukat azokba s községbkbe, amelyekben jelenleg nincsenek ker sztény orvo­sok. G D/Dn Bukarest, december 12. /Magyar Távirati Iroda/ Szerdán délután 'üz ütött ki a Ltmas faipari vállalat moroeni gyártelepén. A tüz egy rossz kémény kigyulladása következtében a raktárban keletkezett és agy hatszobás lakást teljesen elhamvasztott. A tüz következtében igen sok fa- és parkettanyag elégett. A kár meghaladja az ötmillió leit. G D/Dn Bukarest, december 12. /Magyar Távirati Iroda/ Rendeletileg megtiltották, hogy ryilyános helyiségekben külföldi rádióállomások műsorát hallgassák. A rendelkezés ellen vétőktől megvonják a rádióengedélyt.

Next

/
Thumbnails
Contents