Napi Hírek, 1940. december/1
1940-12-10 [0479]
Ba Ho/Rn / Olasz lapszemelvények Csáky belgrádi látogatásáról,folyt*/ A Stampa belgrádi tudósitója részletesen ismerteti Csáky István gróf belgrádi látogatásának progtfammját, majd ezeket írja; Jugoszlávia politikája ,mint ezt Cvetkovics miniszterelnök kijelentései mutattá§, szélesebbkörü célok felé fordul. A magyar-jugoszláv kapcstlatok,amelyek egyre javulnak, most kitűnődé váltak. A magyar-jugoszláv barátsági és együttműködési egyezmény aláírása jelentős sikere lesz a jugoszláv külpolitikának is, amely nem mulasztott el egyetlen egy alkalmat sem, hogy megjavítsa Magyarországgal való kapcsolatait és annakidején Olaszországgal egyetértésben a trianoni szerződé, katonai záradékainak eltörlése mellett tört lándzsát, szemben akkori szövetségeseivel: Csehországgal és Romániával. Felesleges említeni, hogy a jugoszláv külpolitikának ez a fejlődőié igen nagy megelégedéssel tölti el azokat a köröket ? amelyek már régebben azt javasolták, hogy Jugoszlávia lépjen ki az eddigi szigorú semlegesség keretéből és folytasson tevékenyebb külpolitikát. A Tribun^ belgrádi tudósítójának jelentése szerint a jugoszláv külügyminiszter valószínűleg karácsony előtt Budapesten visszo— nozza Csáky István gr-*óf magyar külügyminiszter' látogatását. A tudósító rámutat arra, hogy a nnayer külügyminiszter belgrádi útjára az általános politikai helyzex rendkivül fontos pillanatában került sor. Magyarország, Németország és Olaszország barátba, őszinte és tevékeny módon kíván hozzájárulni a Dunavidék békéjének megszilárdításához. Jugoszlávia a m: ga részéről reális külpolitikát folytat, amely tökéletesen megfelel érdekeinek. A Lavoro Fascista budapesti tudósitója hangoztat ja,hogy a magyar-jugoszl : v kapcsolatok fejlődése a Belgrádban aláirt olasz-jugoszláv szerződés nyomán indult meg. Az olasz-jugoszláv kapcsolatokban az európai Háború és az olasz-görög viszály nyomán sem állott be lényeges változás. A budapesti és belgrádi kormány közeledése és együttműködése a jövő nagy céljait tartja szem előtt, amelyek a következők: A két ország közötti jószomszédi viszpny még barátibbá tétele. Surópa e vidékén a béke fenntartása. Közös fellépés az európai újjáépítés munkájában. Budapesten nem zárják ki azt sem, hogy a magyar-jugoszláv közeledés meg fogja szilárdítani Jugoszlávia kapcsolatait a tengelyhatalmakkal is és a jugoszláv politika végleges tisztázását fogja "... .eredményezni. EL* * - Wf^P?^* 4 34«kiadás londoni hirében, amely Churchill alsónln|zik: SZ USÍi ÍSnerteti ' az első ^kezdés utolsó moíáata Myiien igy 4.- o >--^? k ^ er ősitések nemcsak a biztonsághoz hanem támadó vállalkozás megindításához is elégségesek voltakt