Napi Hírek, 1940. december/1

1940-12-09 [0479]

0 VF/fiav/Wa Miskolc, december 9. Vasárnap délelőtt tartották a vizsolyi biblia magyar ­nyelvű, lefordításának és iinyomatásának 350 éves fordulója alkalmából rendezett ünnepséget. Farkas István református püspök megnyitójában üd* vözölto a megjelenteket, majd Benko Imre vizsolyi lelkipásztor ismertette a biblia keletkezésének történetét. Megemlítette, hogy e bibliának egy példánya csak most került a vizsolyi egyház birtokába. Ezután Vásárhelyi János tartott beszédet a falemezetek közötti békés egyetértő viszonyról. Mindig hittem - mondotta - hogy van egy magaslat, ahol az egyházak talál­koznak és ez a közös haza iránti szeretet és az ez irányban való egységes munka. Az egyes műsorszámok között Szabó Ilus operaénekesnő, Ignácz Rózsa és dr, Deme Kálmánné énekszámmal és egy-egy valláees szavalattal szere­pelt. /MTI/ 0 VF/Hav/Wa Mi s k o 1 c, ^december 9. A Kolozsvári MÁV Lyra Dalkör kétnapos vendégszereplés­re Miskolcra érkezett. A Nemzeti Szinházban tartott matinén, melyet a kassai rádió is közvetített, a Lyra Dalkör énekszámai mellett a miskolci MÁV műhely dalköre, Rákos Arnold hegedűművész, R.Palkó Kornélia zongora­művésznő, Keresztessy Erzsábet hangverseny éne ko«n-<5 ée Balás»« Q$£*iö­. SZjOrőpalt k /MTl/ W D/D/V/a Berlin, december 9./Német Távirati Iroda/ N A német légierőnek a nétfőro virradó éjjel London ellen intézett támadásai a sötétség beálltától egész a kora reggeli órá­kig tartottak. A támadások folyamán igen sok tüz keletkezett s ezek a tü­zek egyes városrészekben óriási lángtongerré olvadtak össze. Gáztartályok repültek a levegőbe hatalmas lángokat vetve a az égő olajtartályoktól származó sürü füstfelhők gomolyogtak az izzó tűztenger fölött. A kezdetben nagy erővel működő légelhárító tüzérségnél ugy látszik már az első óra után lőszerhiány állt be. A legutoljára visszatért repülők egészen addig látták az égen a vöröslő tüzfényt, míg csak le nem szálltak repülőtereiken. Valamennyi gép legénysége egybehangzóan kijelentette, hogy ezzel a nagy­arányú támadással szeptember 9,-e óta az egyik legkeményebb csapást merték a brit fóvárosra./MTl/ W D/D/Wa Tó ki ó, december 9./Német Távirati Iroda/ N A Domei Iroda hanoi-i jelentése szerint kevés a re­mény arra, hogy Sziám és Francia Indokina között szabályozni tudják a vitás területi kérdéseket. Jean Decoux altengernagy, Francia Indokina főkormányzója-a Domei Iroda jelentése szerint-egy sajtó interjú során kijelentette, hogy jelenleg nincs semmiféle ujabb ok a Sziámmal való meg­beszélésekre. Franciaország előzőleg azt ajánlotta, hogy küldjenek ki semleges bizottságot a Sziám és Francia-Indokina között fennálló vitás kérdések szabályozására: Sziám azonban erre az ajánlatra hadjáratot indí­tott Francia-Indokina ellen. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents