Napi Hírek, 1940. november/1

1940-11-09 [0477]

W Dö/ivii/Hri /Hitler beszédének folytatása/ "Ezt a Németországot minden oomba csak még fanatikusabbá teszi és elhatáro­zását csak növeli, Ez az ország' tudja minc énekeiét^,hogy- ennek a képtelen ­állapotnak egyszer s mindenkorra vége-, kell vetni, rre^elszántuk magunkat, / nem * "Amikor Chamberlain ur 1938-ban­Münchenben járt és kétszínű módon ismertette velem békeajánlatait, akkor lelkében e l volt tatarozva, hogy mihelyt­hazatér, ezt fogja ^mondani: "Most azután nyertem egy kis iaőtj fel fogunk fegyverkezni, hogy ráronthassunk Németországra", Tisztában Y.&-/. gyünk azzal, nogy manapság minden fegyverszünet- tényleg .. ..csupán ILOMJ szünet lenne és ők al>bán reménykednének, hogy néhány év*múlva én talán már/leszek a birodalom élén és akkor a harcot újra "ehet kezdeni, ^zért hő* táröztam el magam arra," hogy a vitát most mar egy határozott megoldással zárom le. Ahogyan a Németországér vivőtc küadelemben, mint nemzeti szocia­lista, minden megalkuvást visszautasítottam, ugyanúgy visázautasit*k ma ~ itt is., mindenfajta megalkuvást. Olyan sokszor nyújtottam ki kezemet, - de hiába. Akarták ez, a harcot, - megkapják. A német nép végig fogia harcolni ezt a küzdelmet. Ki kell küszöbölni azt a veszély., hogy egy, ket vagy háw rom év múlva- a legnagyobb feszültség után ismét kitörjön a viszály,Ti né­met nép-végre hé két akar. Olyan békét, amely lehetővé teszi, hogy dolgozzon* amely lehetetlenné teszi, hogy nemzetközi himpellérek mas népeket ellenünk • uszitsanak. Ezek számára természetesen a háború a ljgöfcgyobb hasznot jelenti; Nekem semmi okom sincG arra, hogy bármilyen anyagi érd^ícoöl viseljek háborút* A mi számunkra a háború csak s zomoruságot jelente Tőlünk, a német néptől"és alnémet közösségtől, a háború »sak végtelen sok időt és munkaerőt raool el. Nekem nincsenek hadiipiri részvényeim, nem nyerek ezen a háború sermit, boldog lennék, ha mindnyájan ismét dolgozhatnánk, ha újból dolgozhatnék né­pemér'-, ahogyan azelőtt tettem. / „oly, következik/ .' Pj/Ma G e ö_í , november S. /Néniét Távirati Iroda/ uint Vichyből jelentik, Pétain tábornagy Poyrouthon bel­ügyminiszter és Caziot földművelésügyi miniszter kiséretében meglátogatta az Allior-mcgyébcn levő tfoncaisi-erdőt. amely a legszebb és levhirosebb tölgyerdője Franciaországnak. Az államfő látogatása alkalmival egy hárr>m­százévcs és 50 méter magas tölgyfát Pétain tábornagy nevéről kereszteltek el /MTI/ o Ma/Ma A Ilagyar Távirati Iroda jelenti: A kormányzó a kereskedelem- és közlekedésügyi miniss­terium vezetésével megbizott magyar királyi iparügyi miniszter előterjesz­tésére nyugalombanelyozésük alkalmából Szilárd Kálmán, Masztis I. Sándor és Perlaki József postafőf clügye lökne k a magyar királyi postahivatali igaz­gatói cimet, továbbá Sipos Gábor postafelügyelőnek a magyar királyi posta­főfelügyelŐi cimot adományozta. o Ma/Ma Az Operaház eseményei: Vasárnap, november IC.-én d.u. olcsó holyárakkal Seherczáde, Ccppclia, Csárdajelenet /3/, este olcsá hclyárakkal A denevér /7 1/2/, hétfőn nincs előadás, kedden d.u. Bohémélet. If ju sági T elő adás, jegyek nem válthatók /4/. Szerdán Németh uária fellépésével Az áarcosbál /E 7 1/2/ csütörtökön Angolica nővér, Bajazzck /B 7 1/2/, pénteken A sevillai borbély, 1 háromszögletű kalap /C ? 1/2/. Szombaton Paust /D 7 1/2/ vasárnap, november 17.-én d.u. olcsó hekyárakkal Traviata 73/ este-a Várcs i Szinházban Tosca. Népművelési előadás, jegyek nem válthatók. /V.III.7 1/2/, hétfőn, november 18 .an nincs előadás, kedden,november IC .-én Németh Mária fellépésével A bolygó hollandi /A. 7 1/2/, szerdán, november 20.-án Sálome, A háromszögletű kalap /E. 7 1/2./ /MTI/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents