Napi Hírek, 1940. november/1

1940-11-09 [0477]

W Dö/3?j/Dn M"ü n c h e n , november 9. /Német Távirati Iroda/ N Hitler vezér ég kancellár a nemzeti szocialista párt öreg harcosai előtt pénteken este tartott beszédében még a következő­ket mondotta: - Az eddigi harc egyedülálló eredményekhez vezetett. Először: A német nép számára majdnem semmiféle áldózattal"nem járt. A'z~ áldozatok száma összesen alig valamivel több, mint amennyi az 187o/7L-i háborúban volt. Az előirányzott óriási embertartalákhoz, amelyet a vesz­teségek pótlására "zánturk, hozzá sem kellett nyúlni. Másod zor anyagi­akban: A háború okozta anyagi károk teljesen jelentéktelenek. Amit eddig lőszerben elhasználtunk, lényegében csak egyre sze az egyhavi terme lé an eh A tartalékok olyan óriásiak, hogy egyes ág&zatokban kénytelen vagyok a termelést most már megszüntetni, minthogy nincs rá lehetőség, hogy ezt a mennyiséget elhelyezzük. A termelést épen ezért most olyan területek­re irányittattam, amelyekén - hitem szerint - a termelésnek'a legerősebb nek kell lennie. Öriök hallják a mások fenyegetéseit, hogy mit fognak termelni: Ausztráliának van hat- vagy'hétmixlió lakosa, beleértve a bus­mannégereket is. Mégis nyolcszor annyi repülőgépet akarnak gyártani Hint Németország. Kanadának kilencmillió 1; kosa van, de tizenkétszer annyi repülőgépet áksr épiteni mint Németország. Ami pedig a? amerikai ter­melést illeti, ugy azt még csillagászati számokkal sem tudom kézzelfog­hatóvá tenni. Ezen a téren tehát nem is szeretnék versenyezni. J)o egyet mondhatok: a német teraielőképesség a legnagyobb a világon és ebből nem is fogok engedd i, meit nekünk módunkban áll, mondhatnám, egész Európa termelőképességét mozgósítani és hogy én azt ipari téren meg is teszem, azt elhihetik nettem. Anyagi felszerelésünk tehát mérhetetlen, és méö csak növekedőben van. összefoglalóan tehát annyit mondhatok: ugy el vagyunk készülve az elkövetkezendőkre, ahogyan még eddig sohasem. Elő vagyunk készítve anyagiakban és- emberben is és hogy a véderő minden napot kihasz nál, azt mindenki tudja, aki nálunk katona volt. A világ e legkiválóbb katonai szervezetét állandóan karban tartjuk és folyton javítjuk. Ha maj a nagyszabású harcbavetés pillanata ismét elérkezik, biztosan remélem, hogy ugyanolyan eredményeket fórunk elérni, amilyeneket már eddig is el­értünk. A legalaposabban élőké S2ite -"tünk mindent, hogy abban a pillanat­ban meré&jfen és gyorsan cselekedhessünk. Be fog következni az a pillanat amikor azSirak, akik a világot szájukkal már ismét meghódították, fegy­verrel kezükben lesznek kénytelenek helytállni. Akkor aztán meglátjuk, ki használta ki jobban a hónapokat, mi vágy ők. Németország a szövetsé­geseivel mindenesetre elég erős ahhoz, hogy ezen a világon minden fajta elképzelései szemben helytálljon. Nincs olyan hátalmi szövetkezés, amely"a miénknek méltó ellenfele volna. Gazdasági téren most fizetőd­nek ki azok a hosszú előkészületek, amelyeket már béKcidőben megtettünk: a négyéves terv, amelyet most u, a et; négy évre megho s i:­zabbitottunk, ren- ' geteg tartalékot biztosított nekünk és az angolok ezt nagyon jól tudták. A négyéves tervnek az volt a célja, hogy függetlenít•en minket mindenfé­le kivülről jövő megszorítástól vagy blokádtól. Egyébként majd meglát­juk, hogy néhány hónapon belül ki lesz zár alatt: mi vagy a többiek.

Next

/
Thumbnails
Contents