Napi Hírek, 1940. november/1
1940-11-07 [0477]
-o- Bl/L k o s 2 k v a, november 7. /Szovjet Távirati Iroda./ A ozovjetunió népei ma ünnepelték meg az októberi naoy forradalom huszonharmadik évfordulóját, k legnagyobbarányu ünnepségek Moszkvában voltak, ahol már a kora reggeli órák óta elárasztotta az utcákat az ünneplő tömeg. A Vörös-téren delelőtt 10 órakor kezdődött a hivatalos állami ünnepély, amelyen a különféle küldöttsége 1 ' között már megjelentem Litvánia, Lettország, Észtország, Besszarábia Is ..szakbukovina küldöttségei is. Sztálint, Molotovot és a szovjetunió többi vezetőjét, akik tizenegyére kor jelentek meg az ünnepelvén na^yP fogadták, limosenko, a Szovjetunió tábornagya, és nemzetvédelmi népbiztosa, lóháton jelent meg és ugy fogadta a katonai diszmenetet, am P ly a polgári ünnepélye köve tté Jmj ^ ^ fii^^X W Ze/Ze/L Amster-dam, november 7. Méw-1 Távirati Iroda./ „ A „ H^z-tzoa tábornok, a londoni rádió jelentése szerint Kilépett Smuts tábornok delafrikei pártjából. Hertzog azzal indokolta elhatárolását, hogy nem maradhat tovább olyan partban, amely nem törekszik a, hogy a lakosság minden részének teljesen azonos jogokat biztosítson. W Ze/B/L ^oszkva, november 7. /Némel Távirati Iroda./ 9 , , ; ,Molotov szovjetorosz külügyi népbiztos a szovj^tfcr radalom huszonharmadik évfordulója alkalmából fogadást adott a külügyi népbiztosság diszépUl<=tében a diplomáciai testület és a külföldi sajtó ts*3B \Jf s2 JM e • h fogadáson a szovjetközélet kimagasló személyiségei i s résztvet tek./MTI./ -o- Bl/L Genf, november 7, /Svájci Távirati Iroda./ ^„ U1 _ , .v k nemzetközi gyermeksegélyezc unió igazgatóbizottsága fcbb vonalaiban megállapította a legközelebbi hónapok munkaprogramját. Olyan általános irányelvek-1 állapítottak meg amelyekből lépésenként azt lrhet megvalósítani,- amire a pénzügyi eszközöket rendelkezésükre bocsátják, A keretben félmillió gyermek segélyezéséről van sző./^Ti./ G h o- V/V/L a u k a r e s t, november 7. /Magyar Távirati Irode./ „ _ á "it a csütörtöké s ti Seara jelenti, Parasohivescu György toxioi es Zanescu Consténtin kairói román követet deopmber 15,-i hatállval visszahivták./MTI./ J , W Eí/VT/L Belgrád, november 7. /Némt Távirati Iro^a. / l A zágrábi főpostán egy tisztviselőnő gyanús ketvgést hallott egy CS omagből. értesítette erről a rendőrséget. Kinyitották" a költött címre feladott csomagot és egy pokolgépet találtak benne./MTI./ jM/Tí/l -i. B e i a r á d, november 7. /rJéme t Távirati Irode./ ^ , A Dráva és mellékfolyói kiléptek medrükből és Szlavoniáoan nagy földterületeket árasztottak el. Több falut ki kellett üri tani ./MTI./