Napi Hírek, 1940. október/1
1940-10-03 [0475]
o- GI/m/Dr K o 1 o z s v ar, oktcbor ó. Szily Kálmán vallás rés közoktatásügyi államtitkár, aki napok óta Kolozsvárott tartózkodik, a Magyar Távirati Iroda munkatársa -lőtt a következő nyilatkozatot tette:/!' vallás- és közoktatásügyi miniszter ur megbízásából négy napot töltötTem Kolozsvárott, hogy alaposan megismerjem a kolozsvári m. kir. Ferenc József tudományegyetem épületeit és rendelkezésre álló eszközeit. Megvizsgáltam továbbá azt, hogy mikor és hogyan lehet megkezdeni a magyar egyetemi tanítást. Ezzel kapcsolatban igen nagy nehézségekkel találkoztam. Ami az epületek számát és nagyságát illeti, azok nagy általánosságban elegendők lesznek. A felszerelésben azonban igen nagy hiányok vannak, mert a román egyetemi tanárok az intézetek és klinikák fölszerelés 'bői nagyon sokat elvittek. Az okozott kárt falbecsülték. Ebben a tekintetben téliesen eltérő a helyzet a különböző intézeteknél. Van olyan intézet is, ahol csak a csupasz falak maradtak, viszont van egy-kettő, amelyben majdnem minden megvan. Az intézetek nagy többsége olyan állapotban van, hogy a tanitáshoz, illetőleg a beteggyógyitáshoz feltétlenül szükséges felszerelési tárgyak és eszközök megvannak. A tudományos munkához szükséges eszközöket a románok elvitték. Az egyetemi munka megkezdésénél továbhi nehézségeket fog okozni az, hogy a román tanulmányi rend minden karon tökéletesen más volt, mint a magyar tanulmányi rend. Elvileg nem lehet vitás, hogy a kolozsvári magvar egyetem csupán magyar tanulmányi rend szerint taníthat. Azonban terrószetesen lehetővé fogják tenni azt, hogy a régi rendről az uj rendre átmeneti intézkedésekkel való áttérés aáegyetemi hallgatóknak ne okozzon különösebb nehézségeket. Az is természetes, hogy minden olyan letett vizsga, amelynek megfelelő a magyar tanulmányi rendben is megvan, ér^ vényes marad. & hallgatott és igazol : . félévek is számitani fognak. A hallgatóság egyáltalában meg lehet győződve arr^l, hogy tanulmányai folytatását a legnagyobb méltányossággal fogják a magyar egyetemi hatóságok lehetővé tenni. Arról is mindjárt intézkedés történik, hogy kivétel nélkül minden egyetemi hallgató számára a magyar nemzeti tágyakból: történelem, irodalom, földrajz, alkotmánytan, amelyekből a román középiskolákban és egyetemeken egé;.,zen hiányos, sőt sekélyes ismereteket szereztek, kötelező előadásokat tartsanak. •• Nem lehet elhallgatni továbbá azt az egészen sajátos nehézséget, hogy a román egyetemen a tanulásnak pénzügyi feltételei a hallgatók számára sokkal kedvezőbbek voltak mint a magyar egyetemeken, vagyis a hallgatóknak lényegesen kisebb költségbe került az egyetemi ^tanulás mint Magyarországon. Gondoskodni fognak ebben a tanévbsm a kolozsvári egyetem hallgatóiknak tanulmányaikban való támogatásáról, hogy anyagi terheik ne legyenek súlyosabbak mint régebben voltak. Igen nagy gondot fordítanak a szegény és kielégítő tanulmányi eredményeket felmutató magyar eayetemi hallgatóknak nyújtandó interaátusi és menzakedvezményekre és továbbra is az a törekvés lesz irányadó, hogy a tanulni akaró szegény ne szenvedjen hátrp'nyt anyagilag tehetősebb társával szemben. /Folyt, köv./