Napi Hírek, 1940. október/1
1940-10-03 [0475]
HT Küm Llr/Dé Berlin, október 3. /Magyar Távirati Iroda/ M "Budapesten megnyitották a infémet gimnáziumot" cim alatt az esseni Hationalzeitung a következőket irjct Budapesten vasárnap megnyitották a német Blever Jakab-gámnáziumot. Az uj gémet gimnázium igazgatója megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a német gimnázium létesitése biztosítékot nyújt arra , hogy a magyarországi németek fiai magasabb művelődési fok elérése mellett is megmaradnak ea ját népüknek. Ht Küm Mr/Dé Berlin, október 3. /Magyar Távirati Iroda/ n A Frankfurté r Zeitung jelenti Budapestről: Az utóbbi napokban néhány balkán fővárosban újból emlegették a Balkán-szövetséget. Okot szolgáltatott erre egyrészt a román külügyminiszter egy nyilatkozata, araly szerint Románia valamennyi regionális szerződéseit megszűntnek kell tekinteni, amivel Romániának n Be lkán-szövetségből való kilépése gyakorló tllc g megtör tó-nt. Másrészt pedig az utóbbi napokban gc5rög ás török forrásokra hivatkozva ezt híresztelték, hogy októberben állítólag a Bolkán*»szi3vétség gazdasági tanácsa megbeszélésre Ql.ójBZf. Belgrádi mértékadó politikai körökben a tervezett gazdasági konferenciával kap-ceolatbtn szintén kijelentik, hogy a Balkán-szövetségről a valóságban már nem lehet szói: A Deutsche Allgemeine Zeitung ezzel kapcsolatban a többi között ezeket jegyzi meg: Bulgáriában nagy megelégedéssel veszik tudomásul Romániának a Balkán-szövete ég bői való kilépését. A bolgár lapok ironikus hangon emlékeznek meg a Balkán-szövetségről és hangsúlyozzák, hogy alapításénak célja Bulgária bekerítése és reviziós törekvéseinek elgén*solása volfc^, Csodálkozni ... kell azonban azon, hogy Törökország :.iég mindig a Balkánszövetság fennállásahoz ragaszkodik, sőt egy uj szövetség megalakítását ajánlja, 0 Zs/Zs §Halálozás. Dr. Badics Ferencné, született Horváth Jolán miniszteri tanácsos, nyugalmazott tankerületi királyi foigazgetó tízvegye október 3^án, 77 éves korában elhunyt. Temetése október .5-én, szombaton délután 4 órakor lesz a farkasréti temetőben. Lelki üdvéért az engesztelő szentmis^áldozato t október 7-én, hátfőn reggel 1/2 9 órekor mutatják be 9 Szent Imre herrtreg-uti plébániatemplomban. /IX. Szent Imre herceg-utja 27./ /MTI/