Napi Hírek, 1940. október/1

1940-10-05 [0475]

Ml Szf/Zs A iííagyar Távirati iroda jelenti: Hivatalos jelentésekből megállapítást nyert az, hogy a bécsi döntés után és különösen a visszatért erdélyi részek visszacsatolása után a vissza nem csatolt területen élő lakosság a román hatóságok részéről állandó súlyos zaklatásnak volt és van kitéve. A köz- és magánalkalmazottak, t. mindenféle hivatalnokokat állásukból elbocsátanak, a legegyszerűbb munkásokat még a vasúti munkásokat és a postásokat is, a gyári szakmunkásokat és napszámosokat foglalkozásaikból kiüldözik, sőt lakásukat is lefoglalják és igen'gyakran a legszükségesebb ruházatuktól is megfosztva teszik át a határon. Ennek a döntőbírósági ítélettel és minden émberi-ességgel ellenkező eljárásnak az eredménye az, hogy ma már közel 50.000 menekült van Magyarországon, éspedig Kolozsvárott körülbelül 17.000, Nagyváradon 7.000, Marosvásárhelyen 8.000, Szalontától Brassóig a határmenti megyékben körül­belül 10.000 és Budapesten 7-8.000. A kiüldözések következtében napról napra növekvő szám Magyarországot kényszerhelyzetbe hozta. A románokkal való tárgyalás ugyanis, hogy a menekültek mindkét részről otthonukba visszabocsátassanak és foglal­kozásaikhoz visszatérhessenek, a románok huza-vonái. és merev ellenállasa követ­keztében eddig eredményre nem vezettek. Ilyen körülmények között a magyar kor­mánynak nem volt választása , hanem kénytelen volt a retorzió eszközéhez folya­modni és ennek eredményeképpen Magyarország területéről is kiutasításokat esz­közölni. A kiutasítások száma ugyan még mindig csak jelentéktelen töredéke a vissza nem csatolt területről kiüldözött agyaroknak, de ha az eljá­rást a románok részéről nem szüntetik be és a kiüldözés tovább tart, Magyar­ország is kénytelen lesz erőteljesebb retorzióval felelni erre.

Next

/
Thumbnails
Contents