Napi Hírek, 1940. szeptember/2

1940-09-17 [0474]

o- Wa Szent g e r~-«r i c e, szeptember 17, Szentvéreibe falu Marosvásárhelytől 20 kilómé ternyire,' Ebbe a színmagyar faluba a románok megpróbáltak nárom családot betolepiteni. Nem sikerült, megszöktek, maradt az ezerkétszáz magyar. Fizették az ötletszerű adót, beletörődtek abba, hogy nincs utiuk, viszont ujat nem építettek,Bőmén templomot nem épitették, . A kis falu most napok óta várta a honvédeket, Orszenek ültek a tornyokban ás ha valahol messze az országúton feltűnt egy autó vagy honvéaoszlop, raegszplaltatták a harangot, Á lányok ünneplőben.'a férfiak feketében siettek a falu közepére a uiadalkapu alá-. Vártak, lelkesedtek. Kérdezgették a lelkészt, tani tót: "kikor kapunk már katonát?" "Mikor láthatjuk közelről a magyar honvédeket?" Délután, holnap - hangzott a válasz, mi/? végre ma bevonult a faluba a magyar honvédség. Leírhatatlan volt az Öröm,a fiatalság bált rendezett, táncraperdült és tömte minden jóval a honvédeket, Alikor elfáradtak.a táncban a lelkész csendesen megszólalt: "Kekünk is voltak irredenta nótáink, hallgassák meg". Dalolni keddett,ó*s a többiek halkan kisérni kezdték: "Erdély felett rossz csillagok járnak, Erdély földién román bakák állnak..,stb," Következett a másik nóta: Halk elnyújtott dallam, tele szivetfacsaró keserűséggel: "AZ erdélyi havasokon fuj a szél, szegény székely lábanyomáÉ belepi a dér*, Mikor utrakeí könnye folyik^, sir a lelke kis hazája ősi telkén ellenség Ezért olyan ' ,földönfutó koldus ős szegény." Még lobban nekibúsultunk. Következett a harmadik nóta: "Ellopták az apám sirját, odamennék, nem szabad. Kern szabad könnyeimmel öntöznöm a sírjukat. Nagy a bűnöm, mert magyarnak teremtett az Úristen.Es á román temetőben nekem ' nincs mit keresnem, m *yar isten jól tudom, hogy most. csak játszol mivelünk, az erdélyi temetőbe mi mége/yszer elmegyünk,Felhangzik a magyar Kajta! talán nem is sokára. Viszek én még rózsacsokrot sze *cny apám sírjára." Most valami vígabbat - kérjük a lelkész urat. Elmosolyodik a lelkész, szemében felcsillan az Öröm. Szabadon cseng bariton hangja: "Felsütött a holdsugár a az én babám ablakára, fíaila, haj'la. Sn nem tudom mi az oka, az enyémre nem süt soha, Ha jla. Titkon tartok egy ösvénykét, melyen titkon hozzád járok hajla csuhajla. Irigyeim észrevették, ósvénykémet. elkergettek hajla, csuhajla. Nem deszkával pallótfal, hanem rágalmazó szóval." Hosszan elméláz a lelkész, azután hozzám fordul. Most ezt tessék meghallgatni,^ Régj, nóta, nagyon régi, de méff most is a szivünkben él."Kossuth lova megérdemli a zabot. Kétszer kerülte meg Srdélyországot, Ha mérte -yszer mez-' kerülhette volna, np székely most rö'mán rabja nem volna." Komoly arcu^ asszony szakítja meg a mulatságot. Nyolc"koncs'en'trás" érkezett, éhesek, fáradtak. Hova ültessük őket - sürgölődik az asszony. Ott áll kint az udvaron a nyolc "koncsentrás", napégetett, borostás szomorú székelyek.Most szabadultak a román munka táborból, ítészükre hamar asztal terül. Leves párolog előttük, magtelik a pohár, a székelyek szeme örömmel felcsillan, esznek, emelgetik a lábukat, amelyről már lemaradt a bakancs. Elmondják, hogy kétszáz kilométert gyalogoltak. Nincs e,?% krajcárjuk sem. Elhangzott a panaszszó, összenéznek a vendégek, szó nélkül titokban összejön' pár száz lei. Ráerőszakolják a fáradt vándorokra, akik megkönnyebbült lélekkel mennek tovább, a fiatalság türelmetlen, táncolni akar. A niradó kocsiból felhangzik: Horthy Miklós katonája vagyok! Kiugrik .egy legény a közepre, megkezdődik a tanc és áll a bál Gerücén, ami? csak be "nem surran az este,