Napi Hírek, 1940. szeptember/2

1940-09-27 [0474]

Lá o- Bs/Zs A Magyar Távirati Iroda jelenti: x Pénteken reggel 7 óra 15 perckor hagyta el a Magyar Légiforgalmi Rt. bárommotoros 2500 lóerős óriási gépmadara a budapesti közforgalmi repülőtér gyepszőnyegét és egy kis v öf leirása után célkeleti irányba fordulva nekivágott az első menetrendszerű erdélvi utjának. A JU 52. tipusu repülőgépet Djváry László repülőgépitány,a MALERT forgalmi főosz­tályának vezetője kormányozta. A légivonal első berepülő utján a kereske­delem- és közlekedésügyi minisztérium képviseletében dr. Szegbeő István miniszteri tanácsos, dr. Istvánffy László miniszteri tanácsos, a MALERT ügyvezető igazgatója, dr. Tari József miniszteri titkár, dr. Albrech Gyula pöstefőigazgató. Landes Lajos a légivonal egyik szervezőié, a légierő több magasrangu tisztje, valamint a magyar sajtó és a rádió kiküldöttei vettek részt. A repülőgép az épülőfélben lévő Feri-hegvi repülői ér, majd Ujszász, a Tisza, Kisújszállás, a régi trianoni határ és azt követően az ug^yneveze + t Károly-vonal viziárkos kiserődös drótsövényes elárvult erő­di+ményei fölött átrepülve 3 menetrendben megállapított időben simán leszállt a nagyváradi repülő+ érgi . A nemzetiszínű zászlókkal és virágokkal disziie + t nagv­váradi repülőtéren az első utasszállító magyar repülőgépet ünnepélyes fogad­tatás várta. A nagyszámú, lelkesen éljenző Közönség elán a város polgársága nevében Farkas István, a Magyar Párt nagyváradi tagozatának elnöke üdvözölte a Pestről érkezeiteket és beszéde során hangoztatta, hogy a légijáratok a Magyarországhoz visszakerült város szempontjából milyen nagy jelen tőségüek. A varos közönsége nevében köszönetet mondott a magyar kormánynak, amely a lágiforgalom megindításával a magyar Nagyváradot közelebb hozta Magyarország fővárosához. A nagy éljenzéssel fogadott beszédre Szegne5 István miniszteri tanácsos válaszolt és a szivélyes fogadtatásért köszönetet mondva szintén örömének edo*t kifejezést afelett, hogy Erdély visszacsatolt részeinek az anyaországgal való összeköttetését a légijárat beiktatásával tökéletesebbé tettek. A vitéz Szentkirályi Dezső nevét viselő reoülőgép 9 óra 20 perckor szállt fel újra és a kanyargó Sebeskörös festői völgye, 8 Király­hágó, Csúcsa, Kalotaszeg és Bánffyhunyad felett elhúzva Kolozsvár repülő­terén szállt le. A MATERT gépét itt is ünnepélyesen fogadták. A repülőtéren megielent Kolozsvár katonai közigazgatásának vezetője Hletky Endre Vormánv­megoizo + t, Vékás Lajos közigazgatási előadó, Kelemen Béla főkepitánvhelvettes, Torok Kálmán MáV "gyve^ető igazgató, valamint a város katonai és polgár! elő­kelőségei közül igen sokan. • ,, A hatalmas utasszállító repülőgép rövid kolozsvári tar­tózkodás után a szászrégeni kiszögellés hatvan kilométert jelentő kerülőkét megtéve menetrendszerű időben Marosvásárhelyre érkezett. Marosvásárhelyi három gépből álló repülőkötelék szállt a budapesti utasszillitó gép ele és ott keringett körülötte, am ig csak le-szállt. A marosvásárhelyi repülőtéren számos katonai és polgári személyiségből álló csoport élén a város katonai parancsnoka üdvözölte a repülőgép utasait. Megjelent a fogadtatáson Biró István a Magyar Párt elnöke, Jaross Béla pápai prelátus, Adorján Gábor refor­mátus vezet öleiké sz és még sokan mások. A város nevében a városparancsnok mondót* Isten hozottot. A szivélyes üdvözlésért Szegheő István miniszteri tanácsos mondott köszönetet keresetlen szavakkal. a A MAIÍ.RT utasszillitó repülőgépe 13 óra 30 perckor indult vissza Budapest fele, ahová . kolozsvári és nagyváradi rövid leszállás után a koradélutáni órákban érkezett . eg.

Next

/
Thumbnails
Contents