Napi Hírek, 1940. szeptember/2

1940-09-27 [0474]

I Ze/B/Zs /A háromhatalmi szerződések aláírása után elhangzott beszédek I. folytatása./ Németország nem akarta ezt 9 háborút. A háború azonoan nem gá'olje meg a tarthatatlanná vált európai állapotok revízióját, hanem ellenkezőleg, esek sietteti. A megtámadott népek katonai csapásai alatt összeomlik a világ tarthatatlanná vált rendje. Nagy nemzetek, amelyektől megtagadták eddigi hogy az emberi társadalom egyenrangú tagjaiként részesül­jenek a föld javainak élvezetében, a leghatalmasabb földi jog alapján ki­vívják végleges egyenrangúságukat. Ez a harc tehát, nem irányul más népek ellen, hanem egy nemzetközi összeesküvés léte ellen, amely már egyszer el­érte, hogy véres háborúba döntse a világot. A háromhatalmi szerződés, amelyet most a Führer megbizá­sádól Olaszország és Japán meghatalmazottjával együtt aláirtam, ünnepélyes kihirdetése annak, hogy Németország, Olaszország és Japán egy újjáalakuló világban a legmagasabb közös érdekek képviseletének tömbjébe tömörült, A szerződés feladata, hogy Európa háborúban álló részéinek újjárendezését Németország és Olaszország közös vezetése, Nagy-Azsia területének újjáren­dezését pedig Japán vezetése alatt biztosítsa. Alapja nemcsak a barátság, hanem mindenekelőtt a három fiatal, felfelé töreWő, ugvanazokat a szociális célokat szolgáló nép érdekközössége. A szerződés tehát nem irányul más nép ellen, hanem kizáróleg a^ok; ellen 3 háborús uszitók és a világ más részei­nek felelatlen elemei ellen, akik minden nép igazi érdekeivel szemben a háború továbbnyujtására vagy kiterjesztésére törekszenek. .A szerződés ilyen értelmű célki1üzéseivel kapcsolatban s három hatalom a tárgvalások alkalmá­val, valanint 3 szerződésben magában nagy megelégedéssel állapíthatta meg, hogy ezek az uj egyezmények semmiképpen sem erintik a Szovjetunióval kö+ott már meglévő uj, vagy esetleg kiépülőben lévő kapcsolatait. Az aláirt szerződés katonai szövetság a föld három leg­Latalmasabb állama között. Célja, hogy igazsáaos rend megteremtését szol­gálja az európai szférában, valamint Nagy-azsia területén. /folytatása következik./

Next

/
Thumbnails
Contents