Napi Hírek, 1940. szeptember/1
1940-09-14 [0473]
/m AZ uit menten /loiycaTjas/ Itt,ott a horogkeresztes zászló is feltűnik a házakon. Altfalu,Újfalu,Vasláb,Szentdomonkos, Szenttamás .Madaras és Rákos után Mádéfalván át valóságos diaamenet honvédeink utja. Virégeső eaen a vidéken alig van.az ut porát sem fedik be virágok, a szekelyközségek testvéri üdvözletet azok a fenyőfák tolmácsolják,amelyek Hévíztől Csíkszeredáig az ut kétoldalán a Hargitáról kerültek ie.Ezer es ezer fiatal fenyőfát helyeztek el a székely legények az utak mentén; a virágokat a kapukra és a kőrakásokra kötöztek,hogy a honvédeket mindenhol virág fogadja. Mádéfalván megtorpantak a katonai oszlopokba tömeg áttörte a nemzetőrök kordonját.Balázs Lajos katolikus lelkész, a székelyek egyik kiváló vezére, Krisztus keresztjével fogadta a bevonulókat .A mádéfalvi veszedelmet átvészelt székelyek unokái zokogva borultak a katonák elé. - Vannak románok a közelben? - kérdi az egyik katona. -Még szentelt golyóval sem lehetne utolérni őket.- válaszol a könnyes szemű,harisnyás székely.- Elburungoztak már tegnap aste, vitt ék, a mit vihet t dk. - Milyenek voltak mostanában? - kérdezzük.Ragyogó szemű fiatalember válaszol: - Olyan emberek,akiktől félni lehet oldalról,hátulról,csak °lőlr$l nem.De ezt a felüket mostanában nem igen mutogatták. Amikor a honvédek a faluba érk eztek ,harangzugás közben nrgszólalt a templom oig^onája és a nép ajkán felisendült a székely himnusz: Ki tudja f merre visz a végzet.... - Idehozott,hazahozott!...Haza vezérelt!....kiáltozta mámorosan száz és száz torok és többé már nem volt...* " . menetoszlop, mert egyetlen ujjongó,boldog,hangyabollyá váltczott a várakozók és a katonák tömege. Mádéfalva a bevonulás éjszakáján nem aludt .A nagyobb házakból kidobálták a bútorokat, tánctérmeket^-v. 1 . \ és reggelig ropták a csárdást.Ahova cigány nem jutott/ott a tánoesok énekkel kisérték a táncokat .A szöveg mindenhol ugyanaz volt, dallamát és sorait a székely fájdalom és szenvedés szülte.De most csillogtak a szemek,amint szállt a dal: Liúqta^zteK Ott,ahol az Olt vize kanyarog, <> Ott simák a szomorú magyarok. Apáink,anyáink rabságban, Mi pedig földönfutók piszkos re gátban. Egyszer majd vége lesz a búnak, A halvány arcok újra kigyúlnak, §zabad és boldog lesz mindenki Es aki Erdélyt megmenti. Borongós székely fájdalom sirt a dalban,de amikor feldübörögtek az ágyuk az országúton,az ablakokhoz szaladtak és valamennyien érezték.hogy ennek a fájdalomnak a végét jelenti az útról felhangzó zaj, hogy itt Tannak Erdély megmentöi. Késő éjjel egy legény állt az Olt partján. A holdvilág tükröződött a vizben, a legény levett kalappal nézte,majd nagyot lélekzett és igy szólt felém pillantva: - Áldott holdj süss az útjukra t hogy lássanak minél előbb kitakarodni innen,mert én székely vagyok, a'votam s az es marad ok,mig csak éltetsz engem és uj urunkat,Horthy Miklóst. Nyugat felől villanylámpák erdeje csillogott át a messzeségen. Csíkszereda, a kis székely főváros, ezen az éjszakán ismerkedett a magyar honvédekkel.A székelyruhas magyar leányoknak tis zántuli,dunántúli honvédek fogták a kezét és a szavak szárnyán álmok valtak valóra az uj magyar hazáról.Mögöttük feketébe merülve,némán„vigyázz állásban őrt álltak
