Napi Hírek, 1940. szeptember/1

1940-09-12 [0473]

VK Bá/Ve Kolozsvá r, szeptember 12. Az erdélyi bevonulás csaknem egyenes Kelet felé ve­zető utján érkeztünk el az ártcindi lerombolt határsorompótól Nagyvára­don és Bánffyhunyadon keresztül Kolozsvárig. ízen az útvonalon is, akár Szatmáron vagy Maramarosszigeten át rengeteg szivbemarkolo, feleixhetét­len ünneolés viharzásában vonult el a magyar honvédség. Mindenütt eget­verő üdvrivalgás, csók, ölelés és virágaso fogadta a magyar katonákat és ebből alig valt ki egy-egy romttnlakta raluvég. Az ünneplésnek azonban itt is voltak "csodálatos," egymástól különböző arnyai.,tai, amelyeknek emlékét megőrizzük szivünkben. Nagyvárad népe csupa közvetlenség volt. Valami vidám > könnyűséggel ünnepelt es ünneplése ugy csapta meg a nonvédek poros, verej­tékes arcát, mint a friss szellő. De az is megragadta az ember figyelmét, hogy itt mindenki a lelkesedésnek valami egyéni jelével akarta kitüntetni a bevonuló katonaságot. Az emberi lélek sokrétűségének ezt a kifejezését alig láthattuk másutt. Bánffyhunyad mesebeli virágcsokorként tárult elénk. A román népviselet a szinek orgiája. A kalotaszegi a szinek művészi harmó­niája. De a kalotaszegi varrottasok és szőttesek gyönyörű virágoskertjé­nek álomszerű keretében egy kemény, öntudatos székely nép érte meg a fel­s zabadulá s nap j ai t. Véres magyarok vagyunk, fejezte ki magát egy bánffy­hunyadi legény, hogy jellemezze az ottani magyar nép érzését. Ebből a néhány szóból csakugyan kiérezhetjük, hogy itt dacos, kemény, önérzetes magyar nép lakik. Ugy is ünnepel. Nekiengedve, minden boldog indulatát, f átlás nélkül, csaknem erőszakos szeretettel szoritotta magához és dé­el^ette harsogó örömével honvédeinket Bánffyhunyad rangos népe. A gyönyö­rű népviseletbe öltözött asszony- és leánysereg körében ez a rangosság természetesen másként jutott kifejezésre. Erről lehetett megkülönböztetni az ugyancsak népi viseletbe öltözött uri középosztály hölgytagjait, az egyszerű székely telkesgazda lányától. Olyan elragadóan bajos, finom és választékos modorúak valamennyien. . Kolozsvár sirva ujjongott. A könnyek mögül elősugárzo boldogság volt ünneplése, mert ennyi könnyező embert egész sor falukon keresztül seholsem láttunk. A meghatottság és a mélységes emberi érzések lirája tette emlékezetessé az itteni bevonulást. Az imádság áhitatával fordultak az arcok a honvédség felé. Egy öregúr szorongatja a kezemet: - nogy milyen kimondhatatlan gyönyörűség magyarnak lenni - mondja - szabad • magyarnak, azt csak az tudja, aki végigcsinálta a román uralmat. Ezt a szabad magyarságot Kolozsvár lakosságának fia­talja, öregje mar az első napon gyönyörűen juttatta kifejezésre. Régi béke­beli és háborús katonák előszedtek rejtegetett mundérjaikat és abban jár­ták ragyogó arccal a várost. Láttunk egy öreg ezredest, régi közös hadse-" regbeli Waffenrock-ban, tele háborús kitüntetésekkel, csákóval a fején, a kardján pedig ott volt hiven megőrzött, viharvert kardbojtja. Hófehérhaiu hetvenéves öregember régi csendorőrmesteri egyenruháját öltötte magara, kalpagján ugyanúgy lobogott a kakastoll, mint mai csendőreinkén. , A fiatalság olyan bámulatos lendülettel ugrott talpra, mintha sohasem lett volna román uralom Kolozsvárott, Az elővéd megérkezé­sének órájában már felvonult diszmenetben a Katolikus Legényegylet 250 tagból álló csoportja és 50 tagú zenekara. A pompásan összetanult zenekar az egy csapásra néoszerüvé vált Nuray-Somogyváry'szépséges Erdélyi-induló­yal lepett meg bennünket, azzal az indulóval, amely még az anyaországban is csak most kezd ismeretessé válni. /Folytatjuk./

Next

/
Thumbnails
Contents