Napi Hírek, 1940. szeptember/1

1940-09-09 [0473]

o- Bí7Ve Hagydemetor, szeptember 8. Erdély"szive felé törnek azok a kigyőzó vonalak, amelyek a felszabadítás Viszik,a fiidalom könnye helyett"az örür könnyét az elszakított testváréKnek. Az elsó nogy megrázkódtatásokon már túljutottak a bevonul' csapatok. Megismerték az anyaföldhöz megtértek fájdalmat, a könnyek között mosolygó'arcokat, a virágeső és kézszorítás mar-már megszokottá vált, mégis minden faluban uj ez az érzés, A sziv és a lélek mélyéből jövő feljaiduláeok napról-napra, óráról-órára az örök embert állítják az ember ele. Lázban égnek a falvak, láz a szemekben, ahol várakoznak az érkező magyar katonákra. Asszonyok, leányok szivükre szorítják kezüket, régóta ápolt, szép üdvözlőszavakat mondanak, amelyeket otthon a bezárt ablakok mögött százszor elmondottak már, de most nem tudnak szólni. Minden mondanivalójuk egyetlen jajkiáltásba sűrűsödik, mialatt patakok terhek elő a beteljesüléstől fényes szemekből. Tiszta román vidék ez, amelyen fiaink most a hadak útját járják. Idegen világnak tűnik fel a trianoni határon belül élőknek, de a múlt ködéből visszatérő valóság azoknak, akiknek az életük egyszer már összekapcsolódott ezzel a vidékkel. Az országutakon mintha sohasem lenne vége a hosszú emberáradatoknak. A fáradtságot, a nap melegét, a rossz utakat fel sem veszik, büszkén, dalos szájjal kígyóznak a különböző alakulatok az ujabb hegyek felé, " ".-* Martnaros szigetet elhagyva, alázatos tekintetű, békés román falvak között haladnak a magyar katonák. Ennek a területnek a románajkú lakossága megtagad minden közösséget az /romániaiakkal. Rabi'népségnek nevezik a Kárpátokon tul élő testvéreiket ós őszinte barátságot"" kínálnak a magyarságnak. Békét akar, munkát a termő földön, megértést s mindezért hűséggel fizet, ha ismét félre nem vezetik a nyugati' izeken nevelkedett tanítók. A zöld színien pompáz5 hegyoldalak között a per a legnagyobb ellenség. Egy-egy naoi gyaloglás után lisztes molnároknak látszanak a katonák. A tisztek osztoznak a legény só;' sorsában: egyiket a másiktól csak katona tudja megkülönböztetni." Szurdoknál guzsalyt tartó asszonyok állnak az ut mentén. Ruhájukon nemzetiszínű szalag. "Boldog, aki megkaphatja a kormányzó ur kepét. Elnémul minden szó, amikor egy öregember levette a kalapját, köszönt a kép előtt, aztán lehajolt és sokáig mozdulatlanul nézte. Látni lehetett az arcán, hogy a tekintetén ál egy uj világ lép a lelkébe. Valamit leráz magáról az eleje táruló kép hatása alatt. Mire felemelkedik, már hűséges alattvalója a legfőbb magyar Hadúrnak. Előzőleg mar Bárc•anfalunál a falu bírája sót és kenyeret nyújtott át az élcsapat parancsnokának. Szegény, erdők közé rejtett életük szimbóluma volt ez a moáaulat. Olyan őszinte és mélységes hódolat, amiben kételkedni nem szabad. Dragomérialunál sirás fogadott. Előző este a visszavonuló románok kifosztották az üzleteket és minden kézzelfoghatót elvittek. - Siessetek utánuk! - mondották az asszonyok -, olyan fáradtak, hogy alig vánszorognak. - Szelistyóben reggeltől-estig álltak az utcán az emberek es nagyon szomorúak lettek, amikor"megtudták, hogy csak éjjel megy át a községen"a katonaság zöme. Romuli, Teles, Hordó és Szálva után Naszód fogadta a virágokkal teljesen elbontott katonákat. • ,. Egy város előtt egy régi kereszt alatt katona térdel, fejét-kezére hajtotta, imádkozott. A léptek zajára ijedten figyelt fel. Román katonaszökevény volt. Ezt mondta:'"Elbújtam a kukoricásban tegnap éjszaka, amikor visszavonultunk. /Polyt.köv./