Napi Hírek, 1940. szeptember/1

1940-09-07 [0473]

o— S/Hav/Dn Margit t a , szeptember 7. A felszabadult Bihar-megye egyik legnagyobb járásának székhelye. Margitta nagyközség pénteken ünnepelte a honvédség bevonulását. Az átvonuló honvédéi élcsapata reggel 8 érakor érkezett a község bejára­tához, ahol a diszkapunál Küldöttség várta. A diszkapat a nemzeti lobogd mellett németes olasz zászlók is diszitették. Felsőtorjai Kozma Lajos ny. alezredes és Beregi Sándor dr. volt szolgabiró fogadta a bevonuló honvéde­ket. Az ünnepség a főtéren este folytatódott. Itt a diszemelvényt magyar­ruhás nők sorfala és lovasbandérium vette körül. A katonai zenekar a magyar Hiszekegyet játszotta és az ünneplő közönség könnyes szemmel vele együtt énekelte. Az üdvözlő beszédet Kozma lajös mondotta. Boldog örömének adott kifejezést, hogy Horthy Miklós katonáinak kezét regszorithatta a sokat szen­vedett lakosság, hogy soha többé el ne engedje. Ezután Szendrey Dénes refor­mátus lelkész Deszélt, majd Plaino Rikárd, a melki apátság uradalmi igazga­tója, bencés pap németül es magyarul köszöntötte a bevonuló magyarokat és hangoztatta, hogy a nemzetiségek most kapják meg igazán a szabadságot. Az üdvözlésekre vitéz Ujlaky Imre vezérkari ezredes válaszolt. Hangoztatta, hogy a bevonuló csapatok öröme épen olyan nagy mint a lakosságé. Jobbágy Jenő né a magyar asszonyok, Kántor Péter pedig a tanítóság neveben mondott üdvözlőbeszedet. Két kisleány köszöntötte még a honváeket. Végül megkoszo­rúzták az ezred zászlaját. A Sgózat hangjaival fejeződött be a lelkes fel­szabadulási ünnepség. /MTI/ -o- S/Hav/Dn Sopron, szeptember 7. A soproni erdészeti kutatóintézet vezetőjének, Rüth Gyu­la egyetemi tanárnak, az 1936. évi nemzetközi erdészkongresszus vezetőjé­nek Finnországból a következő táviratot küldték: "Magyarország bilincsei­nek összetörése felett való örömünkben küldjük az-ön közvetítésével szivé­lyes üdvözletünket ós szerencsekivánatainkat a testvérország erdőmérnökei­nek. Az 1936. évi kongresszus finn résztvevői. /MTl/ X Ke/Ke/Dh Szófia,^ szeptember 7. /Stefani/ A bolgár-román megállapodást ma irják alá Krajovában és közvetlenül az aláirás után Filov miniszterelnök közli tartalmát a saj­tóval. A megállapodás órdelmében Bulgária visszakapja északon az 19^.3. évi határokat, ami. 7200 négyzetkilométer területnövekedést és 300,000 lélek­száma bbletet jelent. /Bfl/ -o- Té/Dn V i c h y ? szeptember 7. /Havas/ Az uj kormányban helyet foglal még Huntzinger tábornok, hadügyminiszter és Darlan tengernagy, tengerészeti miniszter. Mindketten tagjai az államtanácsnak. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents