Napi Hírek, 1940. szeptember/1
1940-09-06 [0473]
/Nagyváradi tudósítás. 1. Folytatás./ A mintegy 35-^0 méter hosszúságú, többméter magasságú román erődök egymástól mintegy 2-300 méteres távolságokban alkotnak kicsiny dombokat. Elülső részüket gyeptéglák borítják, felül pedig dróthálókat feszitettek ki, amelyekre földet szórtak. A határ egész hosszában mély vizesárok húzódik. Egy helyen még az országutat is felrobbantották és hatalmas hasadékot szakítva kötötték össze az árokrendszerrel. Fát, bokrot csak az ut mentén látni, mert az erődök előtti vidéket kopárrá változtatták, kiirtva még a legkisebb cseriét is. Nagyvárad előtt Püspöki az egyetlen nagyközség. Az átvonuló kerékpárosoknak szinte szét kellett választani az uttestén álló boldog embertömeget. Körülözönlöttek minden egyes katonát. A falubeli leventecsapat már kora reggel megalakult, fehér ingben, mellükön pirosfehér-zöld szalaggal mentek a leventék a magyar katonák elé. Vezetőjük jelentkezik az egyik tisztnél, majd az egész csapat megfordul és kiséri tovább a honvédeket Nagyváradra, amelyet csak ma reggel félhét órakor hagyott el az utolsó román katona. Kevéssel utánuk megérkeztek az első magyar k tonai gépkocsik. Az első gépkocsiban Zákó András vezérkari alezredes, Csics György tüzéralezredes és Sgmpgyváry Gyula százados ült. Huszonegy év után ismét magyar katonák/látott falai között I az ősi árpádkorabeli város. Itt időzöt r legszívesebben Szent László király; ezt is rendelte utolsó pihenőhelyéül. Azóta Várad Magyarország egyik legnevezetesebb történelmi városa lett, őrzője sok kulturális, művészeti és irodalmi hagyománynak. Ma pedig a húszéves elnyomatás után, mintha lidércálomból ébredt volna, ujbel feltámadt minden régi szép emlék és hagvomany. Minden házon a háromszínű magyar zászló leng, az utcákon magyarruhás polgárőrök és frontharcosok járnak, hogy rendet fenntartsák, amennyiben erre szűkség lenne. Az emberek újra otthonérzik magukat. Meleg, meghitt, lelkes ünnepi hangulat ömlik szét a városon, örömtől zajos és hangos az utca, elsősorban a városon keresztül vezető főut. A főpályaudvartól kezdődően a régi Rákócziuton a Bémer-térig, azontúl a Ssbeskőrös kis hídján át a Szent Lászlótérig beláthatatlan a sokaság. Percenkint harsog végig az éljenzés, hiszen egyik katonai alakulat a másik után tűnik fel. A csapatok szakadatlan sorban vonulnak keresztül a városon. Ahogy egyre több a katona a^városban, éopen ugy vonulnak egyre nagyobb számban az emberek a Szent László-térre a fogadtatási ünnepség szinnelyére. A diszemelvény a Szent László templomtól balra, a Fekete Sassal szemben emelkedik. Magyar nemzetiszínű drapériák borítják külső falait, két oldalán a német és olasz zászló függ alá a magasból, hátul középen pedig tízméteres magyarzászló alatt színes őszi virágokból kirakva domborodik a szentkoronás magyar^cimer. A Fekete Sastól jobbra álló hatalmas bérházról horogkeresztes zászló leng; ez Ü német konzulátus székhelye, melyet az átadást megelőző napokban egyszer megostromolt a román csőcselék. Szemben nyúlik a magasba a püspöki palota hatalmas épülete, a tér túlsó oldalán pedig a stílusos varosháza, pazar lobogódiszben. / "I± 4 ¿«1. /