Napi Hírek, 1940. szeptember/1
1940-09-04 [0473]
A helyzet nem volt egyszerű, A szovjetorosz kormány inditotta meg azt a folyamatot, amelybe mindenáron bele kellett kapcsolódnunk, nehogy az ország és az erdélyi elszakítót.t véreink elveszítsék önbizalmukat a jövő iránt. Ugyanakkor azonban, amint már a ^ültkor a bizottságban bátor voltam megjegyezni, arra is kellett ügyelnünk, hogy olyan módon ne kerüljünk az események forgatagába, amelynek eredményeként tüske maradhatott volna vissza a tengelyhatalmak és Magyarország közti viszony jövőbeli alakulásában. A kormány elsősorban minden eshetc-ságre katonailag készült fel. Ugyanakkor azonban szilárdan el volt határolva, hogy egy magyar ember életét sem teszi kockára mindaddig, amig a leghalványabb remény is fennáll arra, hogy eredményt vér nélkül is el lehet érni. a "minden eshetőség" alatt azt értem, hogy számolnunk kellett azzal, hogy a román hadForeg a teljes felkészültség állapotában van és hogy a Besszarábiaból visszaözönlő katonai egységek esetleg a kisebbségeken állnak boszszut azért a csapásért, amely őket Besszarábiaban érte. A magyar kormány erőteljes készülődése az erdélyi magyar kisebbségre is megnyugtatólag hatott. Bár az reszketett a türelmetlenségtől, de mégis bölcs nyugalmat erőszakolt magára, érezvén, hogy a kocka el van vetve és hogy a magyar hadsereg árnyékában nem szabad meggondolatlan cselekedetekre ragadtatnia magát. Hiszen elébe vághatott volna annak a lenetoségnek, hogy a magyar kormány akcióját akkor indítsa meg, amikor az az egész magyarságra nézve a legkisebb áldozattal járhat és a legnagyobb eredménnyel kecsegtethet./Folyt.köv/