Napi Hírek, 1940. augusztus/2

1940-08-17 [0472]

-o-Ki/Py/Ho Sopron . augusztus 17. A nyári egyetemen Megyeri Endre az ultrahullámu besugárzás módszertanát ismertette. Vitéz Becske Kálmán fővárosi tanácsnok érdekes pél dák kíséretében mutatott ré a közlekedés nagy jelentőségére. Megérniitette, hogy milyen nagy változásokat okozott a közlekedés terén ez autó és a repülő gép s vázolta a személy- és teherpályaudvarok elrendezésének elveit. Zborey Ferenc gazdasági főigazra tó az állami mezőgazdasági birtokok példaadó sze­repének fontosságát hangoztatta, majd azok . ,.'i 1-irövid történetét is­mertette. Imre Sándor egyetemi tanár a szakemberek szerepét ismertette a közművelődésben, Herkély"Tibor miniszteri tanácsos a mezőgazdasági munkás­ügyről, ..Czettler Jenő titkos tanácsos pedig a földbirtokpolitikáról tartott igen érdekes és nagy tetszéssel fogadott előadást. A háromhetes nyári egyetem ma véget ért. Az 'ünnepélyes be­zárás vasárnap delelőtt a Hiüegyetemi kar épületében^lesz, ahol Czettler Jenő titkos tanácsos mond záróbeszédet. MTI/ W Ra/ö/Ho Berlin, augusztus 17. /Német Távirati Iroda/ N Az aáti lapok elsősorban az Anglia fölött folyó légi csa­tával foglalkoznak, Á lapok ezzel kapcsolatban megállapit ják, hogy London hivatalos híradása lényegesen megváltozott, amióta Londonban elsoizben köz­vetlen közelből figyelték meg a német gépek süvitését ás a bombazáporrob­banásait. A Börsenzeitung igy ir: Azzal az eggyel ez angolok is tisztában vannak, hogy min­den, 3mi eddig történt, csupán előize annak, ami még vár a szigetre, v Ennek sz előjátéknak következtében, amelynek során Skóciától Doverig es Dovertói Bristoli" 1 romhalmazzá válnak kikötők, fegyvergyárak, repülőterek és repülő gépszínek s óriási számban pusztulnak brit repülőgépek, londoni körökben talán mégis megközelítően helyes képet alkotnak majd arról, hogy a szigetre 8 háborúnak olyan ideje vár, amelyben mindaz összeomlik, amit a plutokrata urak Nemetország elleni háborújukban elképzeltek. /MTI/ W Ra/B/Ho Belgrád, augusztus 17. /Német iáviráti Iroda/ N C^vetkovics miniszterelnök szombaton délben váratlanul Zágrábba érkezett, ahol meglátogatta Stepinac metropolitát, Zágráb érsekét. Délután félhárom órakor ismeretlen cél felé továbbrepült. Újságírók előtt kijelentette, hogy augusztus 26-án Zágrábban .nagy ünnepség lesz a közte és Mecsek dr. horvát vezér között létrejött szerb-horvát kiegyezés első évfordulója alkalmából. A legutóbbi héten Valdesben folytatott'megbeszé­lésekkel kapcsolatban nem volt hajlandó nyilatkozni, /ml/ W RsAia/Ho Berlin, augusztus 17. N A Német távirati -^roda értesülése szerint a néüet légi haderő tevékenysége szombaton arra szorítkozott, hogy támadásokat intézett Anglia nyugati partjáiek kikötői ellen. Emellett a Csatorna^ az -szaki­tenger és az egész angol szárazföld fölött felderít őrépüléseket végez­tek. /Wll/

Next

/
Thumbnails
Contents