Napi Hírek, 1940. augusztus/2
1940-08-27 [0472]
0 S/Hav/Rn M i s k o 1 c,augusztus 27 e Liohtenstein László főispán most adta ki a BIOSz ajándékait, a kormányzó országlásának husz éves fordulóján., mároins J.-én született öt miskolci gyermeknek. Az ünnepségen dr. Madsy Lajos tanácsnok intézett beszédet a megajándékozott gyerme K er-szüleihez és kieu.elte, hogy az 500 pengőről szóló kötvények emlékeztetnek a kormányzó húszéves országlásának ünnepére. /MTI/ 1 Ke/Ke/Rn Tokió, augusztus 27. /Stefani/ A Hosi cimü lap Szingapúr kérdéséről azt irja, hogy ha Szingapúr az Egyesült államok kezére jut. ez Japán bekeritését jelentené, a Nyugatindiával és indokinával kapcsolatos japán tervek összeomlását és egyúttal a birmai, maláji és hindu irredentizmus megölését, A lap kijelenti, hogy Szingapúr átengedése, az Egyesült Államoknak Angliát, Amerikát és Japánt egyaránt végveszélybe döntené./MTI/ X Ke/Ke/Rn Istanbul , augusztus 27. /Stef ani/ A szmirnai vásár megnyitásáról Istanbulba visszaérkezett török kereskedelanr.igyi miniszter a sajtó számára kijelentetne, hogy rövidesen tárgyalások indulnak meg Ankarában a török, iraki és sziriai vasutak kiküldöttei között a basszorai átmenő vasutnonalról. Hozzátette a miniszter, hogy a szállítások ezen a vonalon igen drágák lesznek. Bejelentette a miniszter egyebek között, hogy legközelebb kereskedelmi kapcsolat létesül Amerikával a Földközi-tengeren keresztül és hozzáfűzte, hogy a British Commeroial Corporation balkáni fiókjának fő titkára rövidesen Ankarába érkezik, hogy érintkezésbelépjen az érdekelt török hatóságokkal. A török kereskedelmi miniszternek a Földközi-tengeren át Amerikával való forgalomról szóló bejelentése élénken foglalkoztatja a kereskedelmi köröket es a közvéleményt. /MTI/ X Ke/Ke/Rn Washingto n.augusztus 27 e /Stef ani/ A képviselőház pénzügyi bizottságának tagjai egyhangúlag jóváhagyták azt a törvényjavaslatot, amely 20-50 szazaiékos adót ró ki az ipari- és kereskedelmi vállalatok nyereségtöbbletére, A javaslat könnyítéseket engedélyez azoknak a gyárosoknak, akik a nemzetvédelemmel kapcsolatban biztosítékokat vagy kedvezményes szerződéseket ajánlanak fel,AITI/ Qf D/D/Rn Buenos A ire s,augusztus 27. /Reuter/ Argentin politikai körök kijelentése szerint annak követ koztében^i # hogy Ortiz visszavonta lemondását, a kormányom nem áll be változás. Kijelentették, hogy az olnök továbbvégzi teendőit s a jövőben akként hs.it mejd végre változtatást, amint azt a helyzet megkövetőli,/MTI/ elnök válaszában Vijelent ette, hogy még nem volt alkalma állást foglalni es egyheti haladékot kért*. - u 0 1 J & Xfcri