Napi Hírek, 1940. július/2

1940-07-30 [0470]

H Kö/Vi E a v a n a, julius 30,/Német Távirati Iroda/ N Az amerikai külügyminiszterek értekezlete hétfői teljes ülésén több határozatot,fogadott el, A legfontosabb az úgynevezett "havanai nyilatkozat'. A nyilatkozat az Amerikában levő európai birtokok és f yarmatok ideiglenes kormányzatáról szól,A nyilatkozatban az amerikai dlügyminiszterek kijelentik, hogy ha a ma nem amerikai nemzetek birto­kában levő amerikai szigeteket vagy területeket az a veszély fenyegetné, hogy területkicserélés tárgyaivá válnak vagy más ország kezébe kerül a főhatalom felettük, akicor azokon az amerikai nemzetek ideiglenes kor­mányzást létesíthetnek. A nyilatkozat indokolása szerint az emiitett vidékek kérdése súlyos gondot jelent valamennyi amerikai kormány számára és fennáll a lehetőség, hogy a jelenlegi európai háború következményeként kfeérleteket tesznek e területek meghódítására, ami fenyegetné az amerikai intézményeket, végül pedig - " . '.-:.-•:> az amenkaközi együttmű­ködésről a limai es panamai értekezleteken elfogadott elv megköveteli az éberség és a védekezés politikájának követését, hogy az amerikai köz­társaságoK békés életét, mindennapi munkáját, intézményeit és jogait ne zavarhassák meg olyan rendszerek vagy Kormányok, amelyek mindezzel ellentétben állanak. Fel'emliti még az indokolás, hogy az' európai katonai események lefolyása és az ebből eredő változások alapián felmerülhet az a veszély, hogy az Amerikában levő európai birtokokat hadászati köz­pontokKá épitík ki amerikai nemzetek ellen irányuló támadás számára, A nyilatkozat különböző feltételeket állapit meg a kér­déses terül<tekén létesitendő ideiglenes kormányzat tekintetében. Igy e területeknek joguk lenne arra, hogy mihelyt a: ideiglenes kormányzatot szükségessé tevő okok megszűnnek, szabadon döntsenek arról, vajjon önálló államként kivánnak-e szervezkedni. Ez viszont attól függ, vaiion az illető területek abban a helyzetben vannak-e. hogy önállóan megszerveződ­jenek és ezt az önálló szervezetet fenn tudjak-e tartani. Az iSeiglenes kormányzat okainak megszűnése esetén azonban e területeket visszahelyez­hetik az előbbi állapotba is, aszerint, hogy mi látszik "praktikusabbnak" és jogosabbnak, Másik ilyen feltétel szerint csak azzal a céllal szabad ezeken a területeken az amerikai köztársaságok ideiglenes kormányzatát bevezetnihogy ez a kormányzat hozzájáruljon az amerikai szárazföld biztonságahoz és megvédéséhez, valamint e területek gazdasági, politikai és szociális felemeléséhez. A havanai értekezlet tehát - foTytatja a nyi­latkozat - elhatározza, hogy az amerikai köztársaságok egy-egy képvi­selőjéből álló szükségbizottságot küld ki. A bizottság azonnal megalakul, mihelyt tagjainak kétharmadraszét kinevezték, A szüksegbizottság az alá­író államoK bármelyikének kérésére összeül. Ha pedig a szüksegbizottság ülésén meghozott szerződés életbelép, ak.-,or a szüksegbizottság felhatal­mazása és jogköre haladéktalanul a "területi kormányzat nemzetközi bi­zottságára" száll át. A harmadik feltétel érdekében abban az esetben, ha a szük­ségintézkedések meghozatala annyira sürgőssé válik, hogy nem lehet be­várni a szüksegbizottság megalaKulását,"akkor minden amerikai köztársa­ságnak „ogában áll egymagában vagy más amerikai köztársaságokkal együtt olymódon eljárni, ahogyan azt saját országa vagy az amerikai szárazföld védelme megköveteli, Argentina jegyzőkönyvbe vétette azt a fenntartását, amely­nek értelmében ez a nyilatkozat nom vonatkozik a Falkland-szigetekre, mert ezek nem valamely európai nemzet gyarmata vagy birtoka, ríanem Argentí­na területének egy része és Argentina felségjogai alá t arteznak/?olyt r Iőv,7

Next

/
Thumbnails
Contents