Napi Hírek, 1940. július/2

1940-07-27 [0470]

W Za/B/Ho Genf, julius 27. /Német Távirati Iroda/ ÍJ A francia rádió köziig hogy a Churchill-kor^ány elrendel­te valamennyi francia követelés zárolását. A francia kormány erre azzal válaszolt hogy szintén zárolta az angol állampolgároknak Franciaország­ban és a francia gyarmatokon fennállé minden követelését, /MTI/ W Ze/B/Ho H a v a n a , iulius 27. /Mérne t Távirati Iroda/ N A havanai értekezleten azombaton a Havanapost jelentése szerint egy csapásra lényeges változás állott be: Argentína felhagyott a tervezett mandátumos megoldás ellenzésével és kijelentette, hogy haj­landó közvetítő megoldásra. Cantilo argentinai külügyminiszter nyilván közvetlen köz­benjárásra utasitotta Melót, az argentin küldöttség vezetőjét, hogy lép­jen be s Hull vezetése alatt müködo bizottságba, amelytől Argentina eddig távol maradt s fogadja el Hall javaslatait. Az északamerikai küldöttség köreiben megerősítik, hogy megegyezésre jutottak mindazokban a pontokban, amelyeket Hull hétfői'be­szédében felsorolt. A bizottságok ma már a megegyezések végleges megszö­vegezésén dolgoznak, amelyeket hétfőn terjesztenek az értekezlet együttes ülése elé elfogadás végett. Kedden lesz azután az ünnepélyes záróülés és kedden este'az észafemerikai küldöttség elutazik. Jóllehet még nem állapodtak ™eg a végleges egyezmények­ben, ismeretessé vált, hogv'minden gazdasági kerdést"az állandóan Was­hingtonban ülésező amerikáiközi bizottság elé utalnak. A semlegességet érintő kérgeseket a rió de ieneirói jogi bizottság foglalja torvénybe. A jogi bizottság javaslataihoz elvileg hozzájárultak a végleges döntés azonban még nem ismeretes. Washington mindent keresztülvitt, amihez különösképen . ragaszkodott, nevezetesen először azt, hogy öt nemzet részvételével bizott ságot küldenek ki annak raegállapi tására, veszélyben forog-e valamelyik európai birtok felségjoga. Ka igen akkor 1,'árom nemzet képviselőiből álló mandátumosbizo ttsá» veszi át a "veszélyeztetett gyarmat' 5 igazgatását. Másodszor magegyezés jött létre abban e tekintetben, hogy valamennyi nemzet intézkedéseket tegyen, nehogy a diplomáciai és konzuli sérthetet­lenséget propaganda célokra Használják fel, Washington azért érvényesít­hette ezeket a"kívánságai t, mert valamennyi la tinamerikai állam a kivi­tel fennakadása következtében súlyos gazdasági és pénzügyi nehézségekbe került és Washington kész volt ezeket'a nehézségeket sokmillió dollár árán levenni vállaikról vagv legalábbis átsegíteni őket a nehéz átmeneti időszakon. Ml/ Ba D/D Róma julius 27./Magyar Távirati Iroda/ A Duce és a-román miniszterek megbeszéléséül, a kövvtkező hivatalos jelentést adták ki; h Duce ma délután Ciano gróf Mllügymini jzter jelenlétében fogadta Gigurtu román miniszterelnököt éslíanoilescu külügyminisztert, akik­kel másfél "óra hosszat tartó szívélyes ™egbeszélést folytatott.

Next

/
Thumbnails
Contents