Napi Hírek, 1940. július/2

1940-07-19 [0470]

Qf PJ/pJ/Dxi /Roosevelt beszéde. II. folytatás./ - Mindaddig, amig elnök maradok - folytatta beszédét Roosevelt - megteszek minden tőlem telhetőt, hogy/a politika maradjon az Egyesült államok külpolitikája. Honfitársaim megítélésire bizom mindazt, aráit az ország békáié fenntartásáért és azért tettem, hogy erkölcsileg ós fizikailag előkészítsem a nemzetet minden bekövetkezhető eseményre. MI, demokráciában élők és azok, akik a még meg nem hóditott demokráciákban élnek, soha nem alacsonyodunk le önként a hatásos eszközökkel elért úgy­nevezett "biztonsághoz"", amely egyéb, az emberi méltóságnak sakkal in­kább megfelelő biztonságokról" való lemondást jelenti. /ez" Utalva arra, hogy kormánya mindig nyíltan állást fog­lalt a diktatúrák elszaporodása ellen, kifejezte azt a reményét, hogy ab-' ban az esetben, ha kormányát egy másik tapasztalatlan kormány váltaná fel, oz sem fogja a megegyezés' és megbékülő s politikája helyett azok politiká­ját folytatni, alak ki akarják irtani a demokráciát. Az elnök kijelentette, hogy semmit sem változtat a maga és Hullnak ama kijelentésein, amelyekben mind a ketten elitélték a támadókat ós rokonszenveztek a támadásnak ellen­álló szabad népekkel, továbbá hogy nem sajnálja ezeknek a népeknek adott anyagi segitséget. - Nem sajnálom - mondotta a továbbiakban - azokat az erőf eazitáceke t. amelyeket azért tettem, hogy a nemzet ráeszméljen a ve­szélyre. Megtettem ezeket az erőfeszitéseket', noha az "ötödik hadoszlop" tagiái engem hisztériával és harcias szellemmel vádoltak meg. Megtettem, mert ériem, hogy kötelességem figyelmeztetni honfitársaimat azokra a vesze­delmekre, amelyeket az újonnan feltörő alattomos ÓID k a világra nézve je­lentőnek. - Mi - fejezte be beszédét Roosevelt - a történelem nagy válaszút 3 a előtt állunk. Nemcsak kormánvváltozásról \an szó, nemcsak a sza­badság és a rabszolgaság közötti választásról, nemcsak az előrehaladásról vagy visszaesésről, hanem mindezekről együttesen történik döntés* A civi­lizáció maga áll itt szemben a mindent le romboló erő szakkal, a vallás az istentelenséggel, az igazság eszméje az erőszak alkalmazásával és az er­kölcs a_ hóhérokkal, önző és telhetetlen népek nem lehetnek szabadok. Az amerikai népnek el kell döntenie, vájjon mindezek a dolgok megérik-o az áldozatot. Az araerikai nép finntartja demokratikus kormányzatai , kéri az Isten áldását és elszánt bizalommal néz szembe a jövővel. /MTI/ Roma, julius xS. ,•-agya^ ju-^üi Iroda/ HT l<vft» A Régime Fascista csütörtöki számában azt irja,-hogy Anglia utolsó reménye a hit a szovjet pálfordulásában, hogy ezzel'megaka­dályozza a totális hatalmak télies győzelmét. Nem hisszük azonban, - irja az olasz lap -/hogy a lengyelországi, flandriai-és franciaországi események után a sz vjet ilyen gondolattal foglalkozna. A szovjet külön­ben sem hisz Anglia győzelmében és ami a FöldKÖzi-tengeren és az afrikai gyarmatokon történik, az eléggé hasznos.tanulságul szolgálhat számára. - mondja a cikk. Ami pedig az Egyesült államokat illeti - folytatja -/Ameri­ka csak a biztos siker reményében lépne közbe és egyben, ha kitűnő üzletet csinálna. Az amerikai nép azonban nem-siet a hősi halottak számat szaporí­tani és Anglia igy most magára maradt.Churchill legutóbb kijelentette, hogy Londont mint eroaót fogják védeni. Ez felhatalmaz berniünket arra, hogy meg­ismételjük Londonban, ami Varsóban és Rotterdamban történt, és akkor efen ázok"beszélnek maid Angliában békéről.-akik ma ki akarják végeztetni mind­- azokat, akik béketárgyalást emlegetnek;

Next

/
Thumbnails
Contents