Napi Hírek, 1940. július/1

1940-07-05 [0469]

£ miniszterelnökség sajtóosztálya kéri a naoílapok t. Szerkesz­tős égéit 4 hogy a honvédelmi"miniszter urnák a Vörös Kérészt támogatása Ügyében június 38-án elhangzott rádióielhivasával kapcsolatban mindennap egy-egy jelmondatot tegyenek közzé ás pedig vagy a lap első oldalán szalag-alakban, vagy pedig a lap belsejében a szöveg között fett botükkel hirdetésszerUon. Ennek alapján a július 5-án, pénteken megjelenő naoközi, valamint a július 6-án szombaton reggel megjelenő napilapokat felkérik az alábbi jelmondatnak az omlitott módon való közzé tételűre: Emi'kőzz a Honvédelmi Miniszter szavaira: A magyar vörös-kereszt koldusszegény - adakozz! W Ra/Ra/Szf Berlin, július 5. /Fémet Távirati Irofc/-'­A Führer Göring vesértáoornagvnak, a légihal erő főparancsnokának indityányára a vaskereszt lovagkeresztjét adooányozta Koller légi tábor-' no írnak, egy ropttlőhaltest vezénylő tábornokának, Grcim lovag altábornagy-' nak', egy repülőhadtest vezénylő tábornokának, Wóise légvádelBi tüzórtábbrr noknak. e;gy légvédelmi haltest vezénylő tábornokának ős Dessloch vezérőr­nagynak, egy légvédelmi haltest vezénylő tábornokának, A légihaderő tábor­nokai kötelékeik mintaszerű vezet ás ével. valamint a nyugati harcokban ta­núsított személyes bátorságukkal érdemelték ki a magas iltüntetést # /MTI/ 7 Ra/Ra/Szf Bern, jalius 5. /Kémet Távirati Iroda/ Franciaországból származó hir ék szerint Vichy most már "'véglei a" francia kormány székhelye lett. Mint' ismeretes, eleinte csupán a parla­ment központjává akarták" tenni Vichyt, A francia lapok jelentess szór int a köztársasági elnökkel együtt most" a legtöbb minisztérium is ott rendez­kedett le./lÍTl/ 1 Ra/Ra/Szf K o pre n h ág a , július 5, /flémet Távlr.-ti Iroda/ Stauning államminiszter a képviselőház bah a költségvetési vita" során a Németország és Dánia közti viszonnyal is foglalkozott. Többi kö­zött ezeket mondta:'' A megszálló hatóságok és magszálló onapatok, valamint a ián ható­ságok és a lakosság között fennálló kapcsolatok jók. A dán népet mcnyug­tatja az az igéret, hogy Dánia vissz a" fog ja kapni f üggetlenscaét és nem fogják meg csorbítani az ország sérthetetlenségét. .. " Stauning páriának az anyaország távolaié fekvő részeivel, tehát F&r-Oor-szigetekkel, Izlanddal és Grönlanddal fennálló kaofisolataira is­rátért. Megenlitette Dánia és Izland tiltakozásait a F&r-Oer-szigotek é? Izland angol megszállása miatt, végül pedig Grönlanddal kapcsolatban kijeientette, hogy alaptalanok azok a hiresztilésok, amelyek szarint Dánia el kkarja adni Grönlandot./MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents