Napi Hírek, 1940. május/2
1940-05-31 [0466]
o- Dr/Dr/Wa Kassa, május 31, A Felvidék visszacsatolása és a Kárpátalja visszatérése után most tartotta meg első közgyűlését a kassai'kereskedelmi és iparkamara, mely az utóbbi időben tulajdonképpen csonka testület, mert egyelőre csak a kassai gyári t kézművesipari és kereskedelmi* élet képviselőit foglalja magában, ele meg hiányzanak belőle ennek az egész területnek gazdasági érdekképviseletei, A közgyűlésen, amelyet a tagok teljes létszámának jelenlétében tartották meg, Wirth Gyula müépitósz. kamarai elnök mondotta a megnyitó beszédet. Hálát adott a Gondviselésnek* amely lehetővé tette, hogy a üagvságos Fejedelem városa, ismét visszatérhetett az ezeréves anyaország Kebelebe, Köszönetet mondott az első magyar embernek, valamint hü ós bölcs mipkatarsainak akiknek okos és szerencsés politikája lehetővé tetto Kassának, a .felvidéknek és Kárpátaljának az országhoz való visszacsatolását, végül annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a két évtizedes el^Zríh ^ most-minden erejüket a magyar nemzeti elet fejlesztésére fogjaK 1einasználnl. i • J * A u f ^ ö ?OTi Ó5 az elnök Javaslatára egyhangú lelkesedéssel kimondotta, hogy hódolj intéz Magyarország kormányzójához és üdvözlő táviratot Teleki Pál gróf minisztoelnökhöz és Varga ]dr. ^^ffefe 1 ^:^ 3 ípaitlgyi miniszterhez. Ezután Siposs Aladár terjö»a*ette elő főtitkári jelentését, majd az egyes bizottságokat alakították m^g. ^ mmmmmm J Ofe^j- /MTI/ o- Dr/Dr/Wa Kassa, május 31, . A szepsi*i cigányok bünperónek pénteki tárgyalásán a törvényszék az orvosszakértőfcot hallgatta ki. akik szerint Filke Sándoron, de főleg Ribár Józsefen és Zsiga Imrén láthatóak voltak külsérelmi nyomok, amelyek a cseh kihallgatás alkalmával történt bántalmazásokból és szurkolásokból eredhetnek. A sérülések eredetét kétségenkivül nem lehet megállapítani, de felteheti az ütlegek ténye. A biróság ezután Bubernik. János volt zsámboki községi birót és Márta József zsámboki lakost hallgatta ki, akik egybehangzóan azt vallották, hogy annakidején a cseh biróság helyszíni • ' • szemléje során a cigányok maguk vezettek a birosag tagjait a nyomokhoz, A biróság a cigányok volt védőit szombaton^at^gatja ki. Y Pj/PjAa V a t i k á n v á r o s. máius 31./Havas/ M , A Szentszók és Portugália között nemrég létrejött konkordátum ratifikációs okmányainak kicserélése szombaton délelőtt lesz Maglione bíboros-államtitkár lakásán./MTI/ b Q, Gy/GyAía Washington, május 31./Reuter/ nÁ ^ t . , . lorgenthau pénzügyminiszter kijelentette a képviselőház P^pigyi Bizottsága oiőtt, hogy a nemzetvédelmi intézkedések nemcsak az aacK^ leiemeleset, hanem ?z államadósság megnövekedését is maguk után fogiák vonni. Morgenthau a-656 millió dolláros nemzetvédelmi adótörvényi avaslat megszavazását kérte./MTI/ JJ ———«— «.i.^í«M I s:W-I ',"...,'3