Napi Hírek, 1940. május/2
1940-05-21 [0466]
o A De Parisból jelentik: Maria Déa, a kitűnő francia filmszinésznw, aki Chevaliernek volt szereptársnője, egyik legutóbbi filmjének fal vételei közben a . stúdióban majdnem veszélyessé válható szerencsétlenség áldoza-. ta lett. Miközben ugyanis a felvételek folytak, a felvevőgép lencséje kiesett helyéről és a művésznő fejére esett. A művésznőt kórházba " szállították és rnoggyógyulásáig felfüggesztették a film forgatását. /MTI/ oBaDé Rómából jelentik: A Telegrofo értesülése szerint az illetékes vatikáni hatóságok azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy a papságnak nyári rcverenda viselését tennék lehetővé. Régi probléma oz, amellyel már nem egyszer foglalkoztak, de megoldásra eddig sohasem került. A papok nyári reverendája nemfohér volna, mert a íehór szin egyes szerzetesrendek szino, másrészt pedig igen kényes viselőt. Ezért tehát inkább szürke szinfb talárra gondolnak, amelynek szabása ugyanolyan volna, mint a fekete taláré, A fekete kalap helyett a papok nyáron szürke kalapot viselnének. A Telegrofo megjegyzi, hogy a fenti hirt vatikáni körökbon még nem erősítették meg. /MTI/ OVDé Berlinből jelentik: ; Az angolkór-e11cnos küzdelem során Majna-Frankfurt korszakalkotó ujitást léptetett életbe. Az ismertnovü frankfurti rachitiskutató, Dr. Kurt Schcer professzor többéves eredné nyes kísérletei nyomán 0 város egyik legnagyobb tejgazdaságában besugárzó készüléket állítottak fel.^A különleges, ibolyántúli sugarakkal kezelt tejben az angolkór leküzdése szempontjából nélkülözhetetlen vitamin képződik. Az uj eljárás orvosi jelentőségén kivül móg igen gazdaságos is,-minthogy ezer liter tej besugárzása mindös'zc 2.5 kw áramot fogyaszt. /MTI/ o Tó/Tó/Dc Kolozsvárról jelentik: Musset Helen bukaresti nyclvtanárnő gyermeke elvesztése felett érzett fájdalmában elhatározta, hogy öngyilkos lesz. A tervezett öngyilkosság előtt megrendelte tc-műtósót, a lapokba közzétette gyászjelentését, 30 teritékes halotti tort rendelt, a vendéglő pincéreinek borravalót adott, házbéret az öngyilkosság napjáig kifizette ós azután végetvetett az ólétének. fiSSlf G Lá/Wa/Dó Kolozsvárról jelentik: A gyergyószentmiklósi örménység ebben az évben ünnepli templomának 210 éves fennállását. /MTI/