Napi Hírek, 1940. május/1

1940-05-09 [0465]

BoXMá/L Belgrád, május 9. /Magyar Távirati Iroda./ Királyi rendelettel a külügyminiszter állandó helyettesé­vé nevezték ki Jukics Ili ja meghatalmazott minisztert, a külügyminiszté­rium sajtóosztályának eddigi vezetőjét. Jukics ilija 1901-ben született, tehát mindössze harminckilencévas. Középiskoláit Banjalukában, jogi tanulmányait pedig Parisban végezte. 1924-ben a külügyminisztérium kötelékébe lepett, 1928­ban a londoni követsége 'osztotta*: ba szolgálattételre. Itt teljesített szolgálatot 1932-ig, amikor visszatért Belgrádba. 1934-ben megvált a kül­ügyminisztériumtól és Vilderrel, a független demokratapárt v ez °tő fór fiá­val együtt, Pogledi címmel folyóiratot indított. 1939. aueusztas 26.-án , vagyis a szerb-horvát megegyezés után Macsek kabinetfőnökévé, ez év feb­ruár l^.-én pedig meghatalmazott miniszterré ós Jugoszlávia chilei kö­vetévé nevezték ki. Már másnap megbízást kapott azonban a külügyminisz­térium sajtóosztályának vezetésére és ebben a minőségében működött egészen mostanáig, külügyminiszterhelyettessé történt kinevezésóig. Y Té/Té Pária, május 9. /Havas/ Csütörtökön délelőtt tiz órakor a kormány tagjai mi­ni sztartanáesra ültek össze... A tanáoskozás délután " tr egy óráig tartott. . A legközelebbi minisztertanáoaot május 14,-én, kedden, délelőtt tiz órára tűzték ki. * • A na délutánra tervbevett éllamtanáos elmarad, /MTI/ mm *— mm* % I Té/Té L e n d a a , május 9. /Havas/ ^ , „ Bgy német repülőgépeit Skócia, északkeleti partjai köze­lében brit vaaász-repíflőgépek lelőttek. /MTI/ Q Té/Té/L l o n d o n,május 9. /Reuter./ _ Chamberlain miniszterelnök az alsóházban közölte, hogy a néz maja a pünkösdi szünet után vitathatja meg: a gazdasági hadviselés kér­dését. A vitát május ?l.-én kezdenék. , Attlee, a mankáspárt ellenzék vezére, azt kérte, hogy 4t az események szükségessé tennék, a gazdasági hadviselés helyett tűzzék napi­rendre az általános háborús helyzet megvitatását. ^ii. Chamberlain kijelentette, hogy ha az események kívánatos­sá tennék, hogy általános vitát kezdjenek a hadviseléről va^y a háború bár­mely ujabb fordulatéról, ennek megvan a lehetősége és a kormány készénái] arra, hogy ezt a vitát l-folytossak.Hozzátette, hogy kívánság esetén a gaz­dasági kérdésetet titkos ülésen vita thatják meg, , A miniszterelnök közölte további, hogy a házszabályok módot nyújtanak arra .hogy ha a kormány szükségesnek véli, a Házat korábban is egybehívják./MTI./ I Kö/Kö/L Pár i s,május 9, /Staflni~J Azt hiszik, bo/*v a minisztertanácson. . * xcw v k'i ;/ x, '„ t° n ^ os határozatokat hozlak a további hadviselés tárgyában. Wem tartiák kizártnak, hogy abban az esetben, ha a Chamberlain-kormány t át kellene alakítani, Raynaud szintén átalakítja kormányát./MTI./

Next

/
Thumbnails
Contents