Napi Hírek, 1940. április/2
1940-04-25 [0464]
Gu/Wa § A Jfegyar Távirati Iroda jelenti: Andresz Iván jugoszláv kereskedőlenügyi ninisztor Varga Jdzsef kereskedelem és közlekedésügyi miniszter meghívására csütörtökön Budapestre érkezett a pénteken negnyiló Budapesti Nenzetkózi'Yásár megtekintésére. A miniszterrel együtt jött felesége, továbbá dr. idhajlovits Dragosiav, a miniszter kabinetfőnöke és dr. Tonics Petar, a miniszter titkára, valamint a jugoszláv sajtd több képviselője. Annresz Iván jugoszláv kereskedelemügyi miniszter és felesége délután-3 érakor a belgrádi gyorsvonattal érkezett meg a " Keleti pályaudvarra. Vaszics Milán, a budapesti jugoszláv követség saj«* toattaseja a határig elébe utazott a miniszterneK, a Keleti pályaudvaron pedig ünnepélyesen fogadták a vendégeket. A pályaudvar tornácát és előcsarnokát jugoszláv és magyar nemzetiszínű lobogókkal és délszaki növényekkel diszitették fel s szőnyegekkel borítottak be. A tornácon a budapesti vasutas zenekar sorakozott fel, a pályaudvar előtti térre pedig' Petrányi főtanácsos és Solyroossy felügyelő vezetésével rendőrdiszszázad vonult fel zenével .JS fogadásra megjelent előkelőségek az érkezési oldal előcsarnokában gyülekeztek. Ott voltak Varga József kereskedelem és közlekedésügyi miniszter és felesége, Kádas Karoly iparügyi minisztériumi államtitkár. Schlick István kereskedelem és közlekedésügyi minisztériumi osztályfőnök, Fluck István miniszteri osztálytanácsos, Királdi Akos miniszteri műszaki tanácsos, Fórián-Szabó László miniszteri titkár és vitéz Kesserü István miniszteri s.titkár, a Nemzetközi Vásár részéről " * . vitéz Barczy Gábor felsőházi tag, a budapesti kereskedelmi és iparkamara alelnöke és vitéz Gyulay Tibor, a Kamara főtitkára, a főváros részéről Felkay Ferenc tanácsnok, a Gyógyhelyi Bizottság és a Jugoszláv Magyar Társaság részéről Szv::ezsényi ^oltánminiszteri tanácsos és több más előkelőség. Jugoszláv részről megjelentek a fogadáson Rasics Szvétozár budapesti követ vezetésével a követség tagjai, a követ felesége, Lukovics Luka követségi tanácsos, Andrics Sándor követségi első titkár és felesége, Miuskovics Bfex követségi titkár és felesége, Vaszics Milán sajtóattasé é, felesége, továbbá zubkovics vMadiszláv turisztikai kiküldött s a budapesti jugoszláv kolónia több tagja. A vonat begöraülésekor a vasutas zenekar a jugoszláv himnuszt játszotta, A szalonkocsiból lelépő Andresz minisztert elsőnek Varga József miniszter és Rasics Szvétozár követ üdvözölte igen nelegen, majd a kölcsönös bemutatkozásokra került a sor t Varga József-miniszter szép csokorral kedveskedett jugoszláv kollégája feleségének. A vendégek ezután a fogadásukra megjelent előkelőségekkel együtt kivonultak a pályaudvar előtti térre s Andresz Iván jugoszláv kereskedelemügyi miniszter Varga Jözsef kereskedelem és közlekedésügyi miniszterrel együtt ellépett a rendőrdiszszázad előtt, miközben a rendőrzenekar a jugoszláv és a magyar himnuszt játszotta. Varga József miniszter és felesége ezután a megjelent előkelőségekkel együtt gépkocsin a Dunapalota szállodába, szállásukra kisérte Andresz Iván jugoszláv kereskedelemügyi minisztert s feleségét és kíséretüket, Andresznlván jugoszláv kereskedelemügyi miniszter hétfőig marad Budapesten. A jugoszláv vendégek pénteken résztvesznek a Kemzetközi^Vásár ünnepélyes megnyitásán s megtekintik a vásárt, szombaton a Nemzeti Szabadkikötobe látogatnak ki Csepelre, vasárnap pedig körsétát tesznek Budapest környékén s megtekintik Budapest fürdőit. Csütörtökön "' «*f*.Y^Sfift József kereskedelem GG közlekedésügyi miniszter a Dunapalotában estebédet, pénteken a Magyar Jugoszláv Társaság-a városligeti Guh&ol étteremben villásreggelit, szombaton a jugoszláv követ a követségenr.villásrog- • gelit. a Gyosz pedig a Gellért szállóban estebődet ad Andresz Iván jugoszláv kereskedelemügyi miniszter és felesége tiszteletére