Napi Hírek, 1940. március/2

1940-03-27 [0462]

o Ln § ü Magyar Távirati Iroda jelenti: A felsőház pénzügyi és közjogi bizottsága április 3-án, szerdán délután 5 árakor az I. sz.bizottsági teremben együttes ! ilést tart s ezen a társulati adóról, a tantiemaiöóról és a társulati vagyon­adóról szóló törvényjavaslatot tárgyalja. Ennek letárgyalása után a pénzügyi bizottság,.'tart ülést a a magyar állam 1937/33. évi zárszámadását és a m.kir.Legfőbb Állami Számvevőszéknek ugy e zárszámadásra vonatkozólag, mint a törvény­hozás által az 1937/38. költségvetési évre engedélyezett hitelekkel szemben az 1937/38:1., illetőleg II. félév végen mutatkozó eltérések­ről szóló jelentéseit tárgyalja. Q Áf/Ln/Ln Bombay, március 27. /Reuter/ Gandhi "Haridzsan" cimü lapjában azt az utasitást adta ki, hogy irják össze az egész országban a hindu nemzeti kongresszusnak azokat a hiveit, akik hajlandók börtönbüntetést is elszenvedni, á passzic ellenállást kifojtők és a börtönbüntetésre Ítéltek sem maguk, sem hDZzá­tartozéjuk számára nem számithatnak pénzbeli támogatásra. Az összeirásra vonatkozó jelentkezés elfogadását többi között a következő feltételek­hez köti: Jóindulat gyakorlása mindenki irányában, az érinthetetlensóg eltörlése, rendes kézi szövés, valamint házilag szőtt ruhák állandó hasz­nálata mindennemű pótanyag kizárásával. Handhi utasításaiban, amelysket az első lépésnek tekintenek a polgári engedetlenség valamilyen formájának előkészítéséhez, hangsúlyozza, hogy az erőszakoskodást feltétlen'll el kell kerülni. Gandhi igy folytatja: Mindaddig lehetetlen számomra harcolni, amig körünkben erőszakoskodás fordul elo, de kész vagyok harcolni abban az esetben, ha a javasolt összeirás a tisztesség szellemében történik. Elvá­rom, hogy a hindu nemzeti kongresszus bizottsága passziv ellenállási bi­zottságokat szervezzen meg. A nem erőszakos akciót ugy értem, hogy a világ közvéleményét mozgósitani kell javunkra. /MTI/ o- KG/Hav./Ln Komárom, március 27. A Csallóközben Ekecs község hetárában a viz áttörte az úgynevezett csatorna-gátat és elöntött 20.000 holdat. A Duna szintje átlag­ban 2-3 méterrel magasabb, mint a Csallóköz földje, igy azután az armente­sitő társulat 11 szivattyútelepe majdnem eredménytelenül szivattyúzza a vizet a Dunába és a Vágba. Különösen Azzódpusztán fontos a szivattyú zavartalan működése, mert ott a legsúlyosabb a helyzet. A Csallóköz terü­letén a mezei munka negyedrészét nem tudják elvégezni. Komáromban a külvá­rost elöntötte a Myitra és a Zsitva. Tizenkét vályogház összedőlt. Markos községet a Zsitva vize elzárta a külvilágtól. Ha a Vágón, a Nyitrán és a többi kisebb folyón, patakon megindul a hegyekben most olvadni kezdő hólé, a veszedelem még növekedni fog. /MTI/ Q Áf/Áf/Ln London, március 27. 'Reuter/ A Castlemoor 6574 tonnás gőzös, amelynek már régen ki­kötőbe kellett volna érkeznie, továbbra is késik, úgyhogy elveszettnek te­kintik. Még nem adták fel a reményt, hogy a gőzös 42 főnyi legénysége meg­menekült. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents