Napi Hírek, 1940. március/2
1940-03-25 [0462]
-o- Bl/Y Athén, március 25. /Görög Távirati Iroda/ A nemzeti függetlenség ünnepét az egész görög királyságban nagy 'ínaepélyes seggel ültek meg. Athénben a király, a trónörökös es Metaxasz miniszterelnök jelenlétében csapatszemle volt. Athénben az intóusági szerve-etek is disz felvonulást tartottak. A lapok országszerte méltatták a függetlenségi ünnep jelentőségét és hangsúlyozzák, hogy Görögország békében kivan élni az egész világgal a balkáni- szövetség keretében, de hagyományaihoz és múltjához méltó békét akar ./MTI/. W Ra/Ra/Y Stockholm, március 25. /Német Távirati Iroda/ fi Hansson miniszterelnök hétfőn Karlstad^Jpan beszédet mondott, amely bon különösen a kormánynak a finn-szovjet viszály alatt követett politikájával foglalkozott.' Hnnsson a többi között ezeket mondotta: - Egészben véve nem követhez ott be változás abban a helyzetben, amelyben Svédország a semlegesség mellett döntött és elhatározta, hogy nem avatkozik bele a háborúba. Ennek megfelelően eltekintettek áttolj hogy katonailag beleavatkozzanak: a viszályba, elsősorban arra való tekintettel, hogy ez a beavatkozás Svédországot belevonta volna a nagy habomba. A finn kormányt már október közepén formálisan értesítették arról, hogy Svédország közvetlen beavatkozására nem lehet számi tani. Idegen csapatok átvonulását visszautasították, mert különben Uszakourópa abba a veszélybe korült volna, hogy csatatérré válik. A finn kormány " szintén erre V-.1Ó tekintettel nem volt abban a elyzetben, hogy a nyugati hatalmak beloavatkozását kérje. Svédország katonailag, emberileg és pénzbolilog bármely más országnál tobbot segített Finnországnak és ezzel vováltottn igéret.ít. A svéd kormány nem gátolta az önkéntesmozgalmat, ezenkívül Svédország kölcsönök formájában "230 millió svéd koronát bocsa- • tott Finnország rendelkezésére. Boszédo végén Hansson rátért az északi védelmi szövetség kérdésére s ezzel kapcsolatban ezeket mondotta: E-kérdést felesleges halogatás nélkül és jóindulatúan kell megvizsgálni. A vizsgálatnak emellett " alaposnak is kell lennie. Ennél is fontos-bb azonban, nogy az ósz^'-i államok együttműködése szigorúan tárgyilagos maradjon. A védelmi szövetség kérdése sommilyen tekintetben sem érinti az ész-ki országok önállóságát egymással szemben, különösen ami a külpolitikát illetÍ./MTI/ Q Y/YV/Y L o n d o n , március 25. /Reuter/ Lord Tweedsmuirnek. Kanada elhunyt főkormányzójának végrendeletét Edinburghban felbontották. A lord több alapítványon kívül híres könyvtárának nagy részét a skót nemzeti könyvtárnak adományozta./MTI/ 2 V/Yv/Y London , március 25. /Reuter/ Az újzélandi munkáspárt húsvéthétfőjén tartott nagygyűlésén a párt Lee volt képviselőt, aki annakidején pénzügyi: államtitkár is volt, kizárta tagjainak sorából. Mint ismeretes, Léét már decemberben le-' ' mondatták államtitkári tisztjéről, mert tisztével összeférhetetlen ki jelűntéseket tett a nyilvánosság számára./MTI/ Y/Yv/Y London . március 25. /Reuter/ - Ujzéland lakói husvét-hétfőjén orős mágneses légköri zavarokpt észleltek. A rádiós,>olgálat többizben-mogsza'- adt. /12?T'