Napi Hírek, 1940. március/2

1940-03-20 [0462]

• HT Küra Kö/T Berlin, nárdus 20. ?. , . A ; Beutsche Diplomatisch-Politisché Korrespondenz Chamberlain legutóbbi alsóházi beszédérői azt Írja. hogy Chamberlain ebben védekező beszédében. . igyekezett a nyugati hatalmakat ért ka­tonai és diplomáciai vereségek után legalább erkölcsi téren egy jó pontot megmenteni számukra. Chamberlain szerint •természetesen kizáró­lag Németország felelős az egész finn há oruért, mert megkötötte Szov­jet oroszors zággal a szerződést. Ezzel azemben a lap rámutat arra, -ogy Anglia a múltban mindent elkövetett, hogy garanciák adományozásával ki­szélesítse a veszélyes övezeteket és hogy éppen a nyugati hatalmak vol­tak azok, amelyek Moszkvában a lappangó problémákat vigyázatlauul for­rongó állapotba hozták. Ami Chamberlain Németországra tett másik szem­rehányását illeti, - irja továbbá a lap - amely szerint Németország, Svédország és Norvégia megfenyegetésével meghiúsította Finnország haté­kony megsegitését, ezzel szemben meg kell állapítani, hogy a nyugati ha­talmak célja nem annyira Finnország megmenté se mint inkább a hadszíntér­nek a birodalom északi szárnyán való kiterjesztése volt. Gyerekes dolog azt hinni, hogy Németország ilyen körülmények között érdektelen maradhat angol ós francia segélye sápotoknak Finnországban vcló beavatkozásával szemben. A segélynyújtást közveti énebb"; 1 a Norvégián és Svédországon át vezető kerülő útról való lemondással is végrehajthatták volna. Ezt azon ban olyan okok ellenezték, amelyekről Chamberlain nem beszól. Ezek ugyan azon a sikon mozognak, mint azok az okok, amelyek miatt angol részről ma már egészen máskép térődnek bele a karé Hal földszoros elveszte sebe, mint annakidején abba a puszta lehetőségbe, hogy szerényen, folyosó létesité­sével odlják meg a problémát ./tol/ ' HT Küm Kö/Y Berlin, márc us 20. /Magyar. Távirati, Inda/ , N Valamennyi lat) budapesti jele hr.ee o bén beszámol arrcl, hogy fróf Teleki"Pál minisztereinök Kó-ába utazott. A miniszterelnök - irják a lapok - alkalmat talál majd arra, hogy megbeszélést folytas­son a Dúcéval ós Cianogróffal. A Frankfurter Zeitung ezzel kapcsolatban a kovetKD ZOÍ-.QZ irfojt E küszöbönálló találkozóról szóló hir, amely tekintettel a fenn­álló mcgyar-olasz kapcsolatokra egyáltalán nem rendkívüli, Budapesten mégis különös érdeklődést kelt azért, mert a találkozó köz vet te nül a Führer és Mussolini megbeszélése után tortó^ ennek a megbeyz|l^snek pedig Magyarországon éppúgy mint a többi délkelet európai orszagoan nagy figyelmet szoritelnek. HT Küm Kö/Y I s t a n b u 1 , március 20. /Mémot Távrati Iroda/ N A Tan c Írül-lap, amely eddig kizárólag a nyugati hatal­mak érdekeit képviselt'.;, ás kifejezetten németellenes irányzatú volt, a nyugati hatalmak közelkolcti terveiről irt cikkében megállapítja, hogy Néne tor;; zárénak nem érdeke ujabb arcvonal alakítása. A finn-, szovjotorosz békekötés meghiúsította a nyugati hatalmak már elkészí­tett tervét arra, hogy Szovjetoroszországot űélről Is megtámadják* Ha a szövetségesek Németországot, vagy Szovjctoroozorszagot keleten akar­nák megtámadni, akkor - állapit ja-meg a terek lap - ehhez egész sor semleges államon kell át hal adni ok. Nyilvánvaló azonban, hogy ez elmek az államoknak semmi kedvük-sincs arra, hogy bevonassanak a háborúba úgy­hogy /nehézségekbe ütköznék a nyugati hatalmaknak az a kísérlete, hogy /nagy/ ezen az uton látositsencR-egv második arcvonalat a Közeli vagy a Közepso-Ke i et en. /MT1/ ORSZÁGOS LEVÉLT/.

Next

/
Thumbnails
Contents