Napi Hírek, 1940. március/2
1940-03-18 [0462]
o Ln § i Kormányzó* megtekintette a M'icsamok "A gyermek a művészetben" cimü kiállítását, a kormányzó hétfőn délben meglátogatta a Műcsarnok nagysikert* "A gytrmek a művészetben" oiraü kiállítását, £ kormányzót, aki Koós Miklós ezredes, első szármysegád kíséretében érkezett.a kiállításra, a Műcsarnok épülete el ott" a Képzőművészeti Társulat részéről dr. aíékém Lajos alelnök és Petrevácz Gyula igazgató fogadta az igazgatóság tagjai élén. A kiállítás termeiben dr. Csánky 'Dénes, h. Szépművészeti Múzeum főigazgatója mint a kiállítás rendezője kalauzolta a kormányzót, aki másfél óra hosszat időzött a térlaton és távozásakor teljes megelégedését fejezte ki a látottak felett, a kiállítás március 31-ig tekinthető meg. /MTI/ o Ln § AZ újonnan megalakult optr&staggione a minap aagy sikerrel mutatkozott be a miskolci :nemzet i színházban a Pillangókisasszonnyal. Ma,, hétfőn este a székesfehérvári színházban a Bohémélet kerül előadásra. Főszereplők: Ivssen Irén először Mimi szerepében, továbbá Kőszegi Teréz, Laurisin Lajos, Csóka Béla és Kóréh Endre.. Áz előadást vezényli /ibrányi Smil. o Ln § A Magyar Kémikusok Egyesülete ezévi rendes közgyűlését március 20-án, határozatképtelenség esetén március 27-én szerdán délután félhat órakor tartja VI. andíássy-u.^3.1.sz.alatti helyiségeiben., A közgyűlésen Pillitz Dezső főtitkár a "Kémikusok helyzete a kémiai ipar^tüKrében" és fodnyánszky György: "A bőrgyártás és' eserzési elmeletek" cimea tart előaoést. Közgyűlés után társasvacsorát tartanak. !?E 7/Dá/In § ÜZ árellenŐrzés orszéáts kormánybiztosa az ipari burgonya árát újból szabályozta. Erinek folytán a pénzügyminiszter a mezőgazdasági szeszfőzdékben termelt nyers szesz beváltási árát az u j burgonyaárak figyelembevételével felemelte és ezzel lehetővé tette, hogy az idei rendkívüli hideg téli időjárás miatt megfagyott burgonya s re szí őzé s céljára megfelelő áron értékesíthető legyen. /Í5TI/ -o- He/In 11 ága, március 16. Magyar Távirati Iroda/ Roosmale Nepven, Hollandia eddigi budapesti követe, franciaországi tartózkodáséról Hágába visszatérőben váratlanul elhunvt, ~~~ QL Dö/Dö/Ln London, március 16. /Reuter/ "Egy hónap óta nincsen semmi hir az 5285 tonnás Tiberton nevü g"zosről, Minden valószínűség szerint a gőzös egész legénységével együtt elsüllyedt. /MTI/ Q Dö/Dö/Ln Tr a d r i d , március 13. /Reuter/ Hir szerint ma estére várják a spanyol-mgol kereskedelmi szerződés aláírását. /MTI/