Napi Hírek, 1940. február/2
1940-02-24 [0460]
0 Wa/Wa /'Gróf Teleki Pál miniszterelnök beszédének II. folytatása/ Hacsak jellemezni akarunk, azt kell megállapítanunk, hogy Mátyás Ízlésével, bölcseletével, hitével, egyéni és népi politikai ambícióival és törekvéseivel az európai életközösségben élt és annak tagjaként, fejedelmi tagjaként érzett - és erre azt kell mondjuk, hogy ez a földrajzi helyzetünkbők továbbfejlesztett politikai tradíciók szerint természetes volt. A nemzet maga, a nemzetnek az ősi hagyományt és jelleget hordozó zöme a véréből való királyt látta benne, a kihalt és Nagy Lajossal újra elveszett nemzeti di- . nasztia feltámadását remélte. Mátyás és népe más-más utakon, a nép időtlenebb naivitással, a király korának és eszének renaissanco formái szerint vágyták és munkálták a Nyugat és Kelet veszélyei közt önmagában Erős Magyarországot, Igy áll Mátyás a török veszéllyel szemben is. Hírnévben, dicsőségben népe, a Pápa, a Nyugat és a török előtt, mint a törökverő Hunyadi János fia. De taktikájában nem az egyetlen győzelmet látó, célzó katona, a déli végek, várak hadvezére, hanem a nemzet örök, sokoldalú gondjait látó, a felelősség egész súlyát érző király, a forrásban lévő Európa politikai játékaiban és megbízhatatlan emberek kezelésében mesterien jártas po- » litikus, - de sorsában magyar: elhagyatott, - Mátyás megválasztása, amint a török elleni harc sikerébe vetett hit, ugy válasz az európai fronton fenyegető és Mátyás előtt - • immáron ténylegesen bekövetkezett veszedelmekre. Egyike, a nag3/obbika ezen veszedelmeknek a császári birodalomba való bekebelezése. A másik idegen dinasztiák váltogatása és evvel államközi kapcsolatok véletlen szövése-bontása. /Folyt, köv./