Napi Hírek, 1940. február/2

1940-02-19 [0460]

I Af/If/Vi £ n d o n, február 19./Havas/ Az angol kormánynak a norvég kormányhoz áz Altmark német gőzös ügyébeji eljuttatott jegyzéke többi között megállapítja a következhet; Közismert volt, hogy ez Altmark résztvett az Admiral Gráf Spee vállalkozásaiban és "segédhajó" szerepét töltötte be mellette, A hajón 3-400 angol alattvalójvolt, akik régóta tűrhetetlen viszonyok között éltek. Jó forrásból tudták, hogy az Altmarknak támadó fegyverei voltak. Az angol kormány szerint a norvég hatos goknak igen komoly ku­tatásnak kellett volna alávetniük az Altmarkot, amikor befutott Bergen kikötőjébe. Az angol kormány köszönettel venné, ha részletesen tájé­koztatnák: miként végezték ennek a inaiénak, az Itkutatás ít és miféle meg­állapításokra futottak, A beérkezett hírek szerint a vizsgálat merő ala­kiság volt, amit az is bizonyít, hogy egy foglyot sem találtak. Az angol kormány ugy véli, hogy a norvég kormány - mint semleges korm'ny - nem teljesítette a kötelességeit, hpen ezért az angol kormánynak - nézete szerint - teljesen jogában van panaszt emelni a norvég kormány tétlensége miatt. Ea a in jón levő 3-400 angol foglyot német t borba vezették volna, a norvég kormány felelős lenne sorsukért. A hajó ellen pedig egyelőre annyi terhelő körülmény van, hogy a kormány inaokoltan követelte, hogy az Altmarkét internálják./.. 1/ | Ra/Ra/Vi ÜL o S Z k v a. február 19./Német Távirati Iroda/ H A leningrádi katonai kerület vezérkara jelenti: Február 18.-án támadásunk a karéliai földszoroson sike­resen haladt előre. Csapataink nyomása alatt az ellenség folytatja vissza­vonulás t. Csapataink a Vuoksijárvi és Jaurapaanjárvi tavak között el­érték a^Salmenkajta folyót és megszállták a megerősített Muola falut, a summái állomást, továbbá a parti vasút mantén tíz kilométernyire Viipuri­tól délre Hujnnnes varosát es a partmenti vasútvonal maksalahtii állo­más ^•^jjjörkov szigettől északra elérték" Finn-tengeróbcl nyugati partiát, főtHTTtfo)) február 17,-én és 18.-án csapataink 313 ellenséges erő­dítményt szállottak meg. köztük 41 tüzérségi betonerődöt. Február 11.-től 18,-ig csapataink 475 ellenséges erődítményt foglaltak le, köztük 92 tüzérségi betonerődöt. A többi arcvonalszakaszon nem történt jelentős változás. Légierőnk ellenséges csapatokat és katonai célokat bombázott. Légiharcok során 21 ellenséges repülőgépet lőttünk le./iáTI/ I í'M/l London, február 19. /Magvar T virati Iroda/ i,i Sunner'Welles amerikai helvettes•"• külggyi államtitkár, aki ^-aylor kíséretében elindult európai küldetésére, március végén tér vissza Amerikába. Jóllehet Washingtonban kitartóan hangoztatják, hogy ut­jának célja kizárólag tájékozódás, Londonban valószinünek tartiák, hogy Roosevelt ama szándékával függ össze, hogy húsvét táján békeszózattal for­dul. a hadviselőkhöz, noha a Times hangsúlyozza, hogy sem az elnökk sem Hull külügyminiszter nem táplál tul vérmes reményekét annak tekintetében, hogy mi lehet a békecélok kilátása a jelen pillanatban. Meglepő volna azonban - ugyjnond a Times - ha Roosevelt nem használná ki a húsvéti han gulatot arra, hogy békegesztussal erősítse belpolitikai helyzetét. n.

Next

/
Thumbnails
Contents