Napi Hírek, 1940. január/1
1940-01-09 [0457]
0 Wa/Wa ' § A Nemzeti Casino ezévi közgyűlését folyó hó 28.-án, vasárnap, déli 12 órakor, a Széchenyi-ebédet pedig február hő 4.-én, vasárnap este 7 óra 30 perckor .tart ja meg. A Szechenyi-ebéd ünnepi szónoka gróf Jankovich-Bésán József ./MTI/ 0 Wa/Wa Felkértek az alábbi sorok-közlésere:~ A Képszava 1940; január 6,-i száma- nyilatkozatot közölt báró Schell Pétertől Kassa szab,kir.város főispánjától, A Népszava emiitett cikkével kapcsolatban Schell Péter báró most a következő helyreigazitó nyilatkozatot adta: A Képszava 1940, január'6.-i számában személyemmel és kijelentéseimmel kapcsolatos cikkre az 1914,XI\Í,t.c. 20,-ik bekezdése alapján az alábbi helyreigazító közlemény közzétételét kérem: Megfelol a valóságnak az. hogy a szociáldemokrata munkásság szervezeteinek küldöttsége emlekiratoi; nyújtott át ne kom, amelybon ' a kassai szociáldemokrata munkásság kívánságait és sérelmeit sorolták fel, "Mogfolel a valóságnak az is, hogy én az amlékiratot r átvettem azzal, hogy azt tanulmány tárgyává'tűszom es észrevételeimet kész vagyok közölni a szakszervezetek vezetőivel. Nem felel meg azonban a valóságnak a" közleményben nokom tulajdonított azon értolmü kijelentés, miszerint nem holyoslem a szociáldemokrata pártban szervezett munkássággal szemben eddig tanúsított magatartást, Nem.jfelel mog a valóságnak az. hogy én kijelentettem Volna, hogy a szociáldemokrata munkásság mindig hű maradt magyarságához, Es hogy tevődés~volna azt~hinni, hogy csak azok lonnének jó magyarok, akik az Egyesült Magyar Párthoz tartoztak, A csehszlovák megszállás ideje alatt állandóan a megszállott területon tartózkodtam és állandó érintkezésben állottam mind a~ magyar pártokkal, mind a nép legkülönbözőbb rétegeivel és igy tudom, hogy a munkásságnak melyik része" Volt nemzethü magyar, mint az Egyesült Magyar Párt tagja és melyik volt az, amelyik a marxizmus legválogatottabb színeiben vagypGdig nyiltan a-kommunista pártban vélte politikai céljait és anya-' gi előnyoit biztosítani, stopon Borovszky elvtárs es társai'vezotéso mellett. Megfelel a valóságnak, ho^y Kassán ogységes nemzeti összefogást szeretnék teremteni'a munkásság körében is. "Ennek sikere egyedül attól függ, hogy az a munkásság, amely idáig Borovszky elvtárs és társai irányítása mellett idegen, sőt nemzetközi eszmék szolgálatába- szegődött, ezentúl a magyar nemzeti keresztény eszme szolgálatába álljon. Azt is tudom, hogy a kassai magyar munkásság nevében Borovszky olvtárs scoaicsctro sincsen hivatva szólani, mert a csehszlovák megszállás ideién éppúgy, nint na is a kassai munkásság tekintélyes rcszo a saját keresztény nonzeti irányú szakszervezeteibe tömörült. báró•Schell Pctor * Kassa szab, kir, város főispánja ,