Napi Hírek, 1939. december/2

1939-12-16 [0456]

o l/l /Hóman-nyilatkozat folytatás/ A sogitség válságos órában, sőt - tlu/zás nélkül mondha­toniT az utolsó órában érkezett. A magyar képzőművészek helyzete ma való-" ban kétségbeejtő. Az egymással éles harcban álló, sokféle művészeti irány küzdelmét ügyesen kihasználó kontárok elszaporodása és a társadalmi mü- ­pártolás ellanyhulása válságos helyzetbe sodorta legjobb művészeinket is. Ezen a helyzeten az állam és a közületek egymagukban nem sefDfaetnek, Bármilyen szeretettel támogatjuk is rendelesekkel a müvészeköt, az anya­gi lehetőségeknek eléggé szük korlátai vannak. A múlt évben, a Szent Ist­ván év ünne ségeire és alkotásaira szint összegből fennmaradt másfélszáz­ezer pengőt teljes egészében művészek foglalkoztatására forditottam: szá­mos nagyobb városunkban szoborral, domborművei, festménnyel, gobelinnel örö kit ettük igy meg Szent István király emlékét;, S mivel minden adományt ahhoz a feltételhez fűztem, hogy a megadományózott város is hasonló ér­tékű müvet rendeljen vagy vásárol 'on, mintegy 30 a. vész jutott munkához. De ez a szám csak elenyésző hányada a nyilvántartott művészeknek, hiszen ma ezerszámra rug a művészek és a magukat müvészejpek vallók tábora, az egész müveit társcadalom megnozdulására tehát nagyon is szükség van. A kontároknak el kell takarodmok a hivatott művészek' útjából, Az üzleti célból k.szitett s az egész országot elárasztó giccsek terjesztésének véget kell vetni. Ez azonban hatalmi eszközökkel megoldha­tatlan feladat, magának a társadalomnak kell küzdenie a művészeti ponyva' ellen. Az egész magyar társadalomnak, egyéneknek ugy mint egyesüléseknek, vállalatoknak úgymint kö illetéknek meg kell érteniük, hogy az irodalom és művészet pártolása, a könyvbeszerzés müvásárlás nem lukszus és nem áldozat, hanem szellemi szükséglet cs kötelesség a nemzettel szatiben, mert magas szellemi Q. velődés irodalom, művészet tudomány nélkül nem le­het teljes a nemzeti élet. Ezt az alapelvet senkinek sem szabad szem elp'l tévesztenie s a kötelességmulasztást ezen a téren senki sem indokolhatja a mai súlyos gazdasá gi/rétegek-és az értelmiség anyagi helyzete s bár-^ milyen ál'dozatokát /Helyzettel.Bármennyire rosszaFodott is az u.n.t ehetős; / követel is az állam az egyéntől és a közösségektől, saját /társadalmi viszonyaihoz mérten és mai anyagi helyzetének megfelelően mindenkinek ál J doznia kell az irodalom és művészet oltárán, A könyv vásárlás és a müvá­sárlás beszüntetése szellemi dekadenciát jelent, ez ellen pedig minden művelt embernek kázdenie kell. A tehetősebbeknek nagyobb, a szegényebbek­nek kisebb összeggel kell e nagy társadalmi feladat megoldásában résztven­niök. Nem igen van tisztviselő, iparos, kereskedő, aki még mai helyzetében is ne tudna cvonte 20-30-40 pengőt ilyen célra áldozni. Hiszem, hogy a Főnéltóságu Asszony példaadása ösztönző erővel fogja a müveit ..agyar társadalom széles rétegeit a művészetek és ­hozzáteszem - az irodalom, az igazi művészet és az igazi irodalom támoga­tására serkenteni. Hivataios hatáskörömben magam is minden eszközzel igye­kezni fogok ennek a szép jövőre hivatott szociális és kulturális'mozgaTóm­nak sikerét előmozdítani. Egy szavam volna azonban a művészekhez, mert nél­külük ez az akció sem vezethet sikerre.Fogadják meg a Kormányzó Űr Ö Főmél­tóságának hét cv előtt elhangzott szózatát s "bármilyen művészeti'irányt kövessenek is a múlt nagy hagományainak tiszteletében egyesülve, vogyenek részt a nemzeti élet és művelődés korszerű továbbfejlesztésének munkálásá­ban és uegértő együttműködésben haladjanak a nemzeti művelődés magasztos célnai fefff, /Vege következik/

Next

/
Thumbnails
Contents