Napi Hírek, 1939. december/2

1939-12-18 [0456]

é . o-Ta/Bs/Ho / Székesfehérvári népgyűlés I. folytat ás. / A két Váddal foglalkozz, megállapította, hogy a következetlenség vádja nem érheti, mert mindig egyesen ugyanazt az elvet vallotta: a reformokra szükség van, ezeket minél előbb meg kell valósítani. Ezt vallotta akkor, amikor Gaál Gaszton pártjában volt képviselő, ezt vallja most is, ami- ­kor Teleki Pál gróf kormánya elindult a reformok megvalósitásának ütján. Ami pedig a~'főuri származást illeti, nem tarthatja helyesnek azt a meg-' állapítást,amely ezt az osztályt, amely a magyar népért olyan sokat t tt, ki akarja/a, nemzet munkájából, /zÁfnt _/ ~ Elég, na rámutatunk arra - mondotta - hogy a jelenlegi ármánynak is három tagja van, aki gróf s igazán nem lehet elmondani, hogy akármelyikük is nem teljes erejével és nem teljes tudásával a nem zot érdekéért dolgozna. Beszéde további során a zsidókérdéssel foglalkozva hang­súlyozta, hogy szükség van a gazdasági é et kntforrásánál ülő és irányító nagy zsidóság megrendszabályozására is, A földreformról is szólt és kibj e" v lentette, hogy a történelmi osztályok képviselőinek felelősségük tudatá­ban önként kell lemondaniuk földbirtokuknak arról a : . több letérői, amelyre a nemzetnek szüksége van. Amikor u lemondott földbir­tokának egyreszéről, ezt jól felfogott önzésből is tette, hogy a megna radó részt annál biztosabban megtarthassa és a nemzet érdekében művelhesse, A nagy tapssal fogadott beszéd után Börcs János kisgazft \ da és Bartók Géza unitárius lelkész^ a lajstrom második és harmadik je­löltje mondott beszéde, majd Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi mi niszter emelkedett szólásra. JAÚIS - Hunyady *'erenc barátom - mondotta - védekezett'a kö-~ vetkezetien/vádja ellen. Slmondtta a maga politikai pályafutását, amelyet akkor kezdett, amikor én még a politikához hozzá sem nyúltam. Nagyon fia­talon kezdett politizálni s ezért a nyilvánosság előtt játszódtak le azok a"folyamatok, amelyek 20 éves koromtól 40 éves" koromig bennem is'leját­szódtak, am^ly idő-alatt én is ellenzéki emberből'kormánypártivá, sot " miniszterré váltam. 0 islnegjárta azt a nagy utat, amely' az~embert kere­sés közben vezeti áz igazság felé. Itt is'ott is kereste az egyenes irányt, az ösvényt, hogy eljuthasson azokhoz anagv nemes colokhoz.amelyek felé velünk együtt minaen becsületes magyar emher" törekszik. Elmondotta" hogy hol, kiknek az oldalár, kereste ezt az utat, hogy mindig következe­tes volt, mert,mindig ugyanazt a célt látta maga előtt és ugyanazt az ' utat követte. En ugyanezt az utat megjártam a nyilvánosság Kizárásával, mert én nem voltam golitikus, nem voltam semmilyen párt tagja. Egyet- " len politikai minőseget ismerek, amelyben^voltam, vagyok 3s valószínűleg azzal is fogom pályámat befejezni s ez Székesfehérvári követi minőségem.' Székesfehérvár követeként'léptem a politikába s igv akarok onnan távozni. / Lelkes éljenzés és taps."/ • ­- Székesfehérvár- követeként,-ezért a székesfehérváoiak nak felesleges sokat magyaráznom. Sokat beszéltem országszerte különö- " sen a Z utolsó három .sztendőben és talán legkevesebbet Fehérvárt politi­káról; ha ideiövök rendszerint kultúráról, gazdaságról, a szellemi és gazdasági élet különféle kérdéseiről szoktam beszélni, politikáról ke­veset. Legutóbb . _ . három b3szedet mondottam ltfe/boszámolót tar­tottam arról, hogy az eláult hat és fél év alatt, amióta a város követe vagyok, mit os elekedtünk, mit igyekeztünk cselekedni, mit sikerült meg valósi tani azoknak a kormányoknak munkája eredményekent, amelyeknek rész­ben tagja, részben pedig mint képviselő támogatója voltam. " ' ' /pof vt-kov*/

Next

/
Thumbnails
Contents