Napi Hírek, 1939. december/1
1939-12-10 [0455]
9 f Szí o- Ln "Vk Ungvár, december 10. Vasárnap délelőtt a Horthy Miklós-téren lévő országzászló előtt sorakozott fel a magyar honvédség egyik uj egységének hegyi zászlóalja, amelynek ujonckatonái Ünnepélyes külsőséged között tették le a legfőbb Hadúr és a magyar haza iránti szent fogadalmukat. A félárbóoon lengő^országzászló talapzatát magyar nemzeti színekkel vonták be. | tér két oldalán nagy tömeg gyűlt össze, amely szemtanúja volt a március 12-iki ungvári ujonchonvédek eskütételének is, amely ntán két napra az njonckatonák fogadalmukhoz hiven megindultak Kárpátalja felszabadítására. TT jlaky György alezíedes rövid beszédet intézett a hegyi zászlóalj, ^'jonckatonáihoz. Beszédében hangoztatta, hogy különös jelentőségű alkalom a mostani, amikor ez a hegyi zászlóalj első izben tesz ünnepélyes esküt, . . TT ngvár város országzászlója elé ma vonult ki első izben ünnepélyes külsőségek között katonai alakulat. Kiemelte, hogy különös súlya van a katonai eskünek a mai mozgalmas világban, amikor harcok dúlnak körülöttünk, amikor a határok máról-holnapra változnak meg. Ipen ezért azt kivanja ez az ősi föld Tőletek, ujonckatonáktól - mondotta - , hogy legyetek mindig önzetlen, becsületes magyar hazafiak, akiknek egyedüli vezetője vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó. Beszédét azzal fejezte be, hogy a most esküt tévő újoncok vegyenek példát a március 12-en fogadalmat tett újoncok hősiességéről, akik esküjükhöz hi- en két nap múlva már elindultak Kárpátalja visszafoglalására. Most pedig rajtatok a sor - mondotta befejezésül -, hogy ha kell, Ti is teljesítsétek kötelességteket. /MTI/ I Szf/Zs/Rn London, decembe 10. /Havas/ A Dinard~525 tonnás francia parti gőzös "pénteken a délkeleti angol partok szélességében egy másik" hajóval-összeütközött és elsülyedt. A legénység valamennyi tagját megmentették; ~ A Kabinda belga gőzös amely ugyanezen a vidéken pénteken szerencsétlenül járt, kettétört és' a megmentésére irányuló munlcálatok ellenére elsülyedt, A fedélzetén lévőket sikerült megmenteni. A nagyobb részt élelmiszerekből, gyapjúból és petróleumból állo szállítmányát?!*" sikerült részben megmenteni ás szárazföldre szállítani. /MTl/ *"» — • — Y Tó/Zs/Rn Róma, december 10, /Havas/ Mussolini miniszterelnök Soddic hadügyi államtitkár jelenlétében vasárnap fogadta Monti és Morosso tábornokot, valamint Fortunato ezredest, akikkel megbeszélést folytatott az anyaország határvidékei védelmének helyzetérőf. /MTI/