Napi Hírek, 1939. november/2

1939-11-23 [0454]

Ht küm Kö/Vi B e r 1 in. nov ember 23 ./Magyar Távirati Iroda/ N A Deutsche illgemeine Zeitung' ismertetve gróf Csáky István külügyminiszter képviselőházi beszédét, közli az azt követő vitát is, 1 pártok szóna^katiak beszédeiből figyelemreméltónak tartja azt a tá­madást, amelyet Olah György képviselő a kormánypárt vezérszónoka, inté­zett a politikai próféták ellen. A képviselő szerint súlyos tévedés lenne, ha valaki már most előre akarná látni, hogy a Német Birodalom gazdasági­lag vagy katonailag össze fog omlani. A szónok a legnagyobb dicsérettel szolt arról a szellemről, amely ma a német katonát eltölti. Bajcsy-Zsi­linszky Endre képviselő viszont igen éles szavakkal támadta Benes volt elnököt. A Deutsche illgemeine Zeitung belgrádi jelentése szerint Csáky gróf külpolitikai nyilatkozata irányadó jugoszláv körökre mély ha­tást gyakorolt, elsősorban a beszédnek az a része, amelyben a magyar államférfiú arról beszélt, hogy erős Jugoszlávr Magyarországnak is ér­deke. Belgrádban utalnak arra, hogy Németország,ugyanilyen álláspontra helyezkedik Jugoszlávia irányában, amidőn a Duna-vidék politikai helyzetének messzemenő összhangja'adódik. ¥e Ko/Vi Berlin, november 23./Magyar Távirati Iroda/ N Valamennyi berlini estilap foglalkozik a müncheni me­rénylő letartóztatásának budapesti visszhangjával. A lapok budapesti jelentései szerint a merénylő le­• tartóztatásáról és a tett hátteréről szóló német közlemények a'" legnagyobb feltűnést keltették Magyarországon. A magyar lapok a későn érkezett je­lentésekét feltűnő beállításban közlik, A Deutsche illgemeine Zeitung hangsúlyozza, hogy Buda­pesten most már magyarázatot találnak azokra a híresztelésekre, es ti­tokzatos utalásokra, amelyeket arról terjesztettek, hogy állitólag ka­tonai puccsot készítettek elő Németországban s ennek bekövetkezése után Franciaország azonnal' békét köt majd. A cselekmény céltudatosan végre­hajtott felderítése is megerősíti azt a benyomást, milyen szerencsés kézzel hozta meg a német kormányzat rendszabályiat. A Berliner Lókalanzeiger kiemeli, hogy a *.i .' '-• . \ '. " .- ' .nyomozás sikeres ered­ményéről szóló nirt - irja a lap - nagy megelégedéssel és örömmel fo­gadták nemcsak politikai körökben, hanem a magyar közvélemény széles ré­tegeiben is. A -berliner Börsenzeitung hangsúlyozza, hogy csalódott csalókká váltak a rémhírterjesztők, Ht küm Kö/Vi Berlin, november 23../Magyar Távirati Iroda/ N A Hamburger Fremdenblatt budapesti -'elöntése szerint a félhivatalos Pester Lloyd semleges délkeleteurópai államtömb alakítását olyan kétkedő bírálatban részesiti, amelyből arra"lehet következtetni, hogy magyar politikai körök elutasítják ezt a tervet. ht küm Kö/Vi B e r 1 in. november23./Magyar Távirati Iroda/ N A Münchener Neueste Nachrichten beszámol Fischböck János dr., a bécsi kereskedelmi kamara elnökének budapesti előadásáról, amelyből kiemeli az európa-ázsiai nagy gazdasági tér létesítésére irányuló köve­telést, - - -

Next

/
Thumbnails
Contents