Napi Hírek, 1939. november/1
1939-11-14 [0453]
ME Má/tfa § Az inségmunkák és közmunkák, kapcsán szervezett lisztA földmive lés ügyi minisztérium ez év kezdetén bevezette az inségmunkák és irányitott közmunkák di lázasánál a napszámbérek egy. részének természetbeni kifizetését, amit nullás, főző és kenyérlsizt, eset T leg korpa alakjában lehetett önköltségi áron igénybevenni. A földmivelésügyi minisztériumhoz érkezett alispáni és polgármesteri jelenté ékből kitűnik, hogy a munkavállalók egyes helyeken eleinte tartózkodó magatartása a tél folyamán teljesen megváltozott es mindenütt örömmel és szivesen fogadták a földm iveié sügyi miniszteri unnak ezt a szociális gondoskodását. Éppen ezért a minisztérium az akció továbbfolytatását határozta el a varmegyei alispánok és a törvényhatósági joggal felruházott városok polgármesterei utján,/MTI/ ME Má/ffa § Évi segélyek kiosztása az állani birtokokon. Az állami mezőgazdasági birtokokon szolgált öreg cselédek és kiérdemesült cselédek özvegyei részére most kerültek kiadásra az évente szokásos teménysegélyek. A segélyek mennyiségét újonnan szabályozták és összhangba hozták az 0MBI által nyújtott öregségi járadékkal. Azok az öreg cselédek, akik 0MBI járadékban is részesülnek, ezzel az eddig elvezett kegydijnak körülbelül 20 százalékával több segélyt kapnak a folyó évben./MTI/ ME Má/Ia f Hagymáteroesztés a mezőhegyes! állami birtokon. A Mezőgazdasági Termelők Egyesült Szövetkezetébe /METESZ/ tömörült makói és ma kó környéki hagyma termosz tők /hagyma ker teszek/ az 1940, évben az 1939. évi 200 kat. holddal szembbn 660 kat. hodl területen fognak a mezőhegyes! m.kir, állami ménesbirtokon hagymát termeszteni; ebből a területből egynegyed rész, körülbelül 150 kat. hold haszonbérlet, a többi pedig feles föld formájában kerül kiadásra. Az előnyös feltetelek következtében a hagymakertészek olcsó és kitünó termőföldhöz jutnak.ATI/ o Vv/Vv Prodomo: „, , ' _ ., ' t kiadásunkhoz mellékeljük a Magyar Rokkant segélyző és Nyugdíj egylet miniszteri biztosának sajtóközleményét. X Tó/Tó/Vv ü U k a. r e s t , november 14, /Stefani/ ' 1 A román parlamentet folyó hó 25-ere összehívjak. /Mii/ o Vv/Vv § A Magyar Távirati Iroda jelenti: . «•'.»« ' A Felsőház föIdmivelésügyi. igazságügyi es pénzügyi bizottsága november 22-én, szerdán délelőtt 10 órakor együttes alest tart amelyen a kishaszonbérletek alakításának, kisbirtokok es hazhelvék szerzésének előmozdításáról s más földbirtpkpolitikai rendelkezésekről szóló törvényjavaslatot tárgyalja. Ennek letárgyalása utan a földmivelésügyi és pénzügyi bizottság tart ulest, melynek tárgya az 1938:XII.törvénycikk alapján biztosított gazdasági munkavállalók özvegyeinek járadékban részesítéséről szóló törvényjavaslat.