Napi Hírek, 1939. november/1
1939-11-09 [0453]
HT Küm. Zs/Zs Belgrád , november 9. /Magyar Távirati Iroda/ A jugoszláv kormányhoz közelálló Politika foglalkozik annak a változásnak jelentőségével, amely a jugoszláviai német kisebbségek gazdasági vezetésében jött létre, A lap elmondja, hogy az utóbbi időben már remény volt rá. hogy a mérsékeltebb elemek kerekednek felül, a szélsőséges ifjabb elemek azonban a politikai és kulturális vezetés után a gazdaasgit us magukhoz - akarták ragadni. Így került sor a mult a vasárnap Újvidéken az emlékezetes összetűzésekre, amelyek folyamán az idősebb és tapasztaltabb nemzedék vezetője, Kex János szívrohamot is kapott. Ezen az uton ' jutott elnöki székbe Trischler volt országgyűlési képviselő. -A Politika hozzáfűzi, hogy a szélső séges, hogynevezett megújhodási mozgalom annakidején azon a címen távoli otta el a mérsékeltebb vezetőket a politikai állásokból, hogy nem lehet egy kézben a politikai és a gazdasági vezetés. Elvárható tehát, hogy Trischler, aki most a gazdasági szervezetének elnöke lett, szintén nem fogja magát jelöltetni a következő választásokon. A német kisebbségek visszatelepítésével kapcsolatban szintén nem ült el a nyugtalanság. A németség hivatalos lapja, a Beutsehes Volksblatt ugyan a .maga részerői már lezártnak tekinti a vitát azzal, hogy a jugoszláviai,németség visszatelepítése egylőre nem időszerű, de az apatini Dei Donau cimü lap, amely nem nemzetiszocialista beállítottságú, most ismét felveti a kérdést és azt állítja, hogy a németek visszatelepítése igenis ' meg fog történni. A német kisebbség agyebként a horvát .bánság területén is készülődik a szábor-választásokra. T Slavonischer Volksbote, mely a Szlavóniában élő németség vezető orgánuma, annak a véleményének ad kifejezést, hogy a horvát bánság terűié -én élő német kisebbségnek becsületbeli kötelessége, hogy legalább egy képviselői helyet vívjon ki magának a küszöbönálló választásokon. Szerinte az illető képviselő személye nem is lehet vitás. A lap itt nyilván Mtgayer Branimirre, a szlavóniai németség vezetojere céloz. W Ra/Ra/Zs M ü n o h e n , november 9. /Nemet Távirati Iroda/ N A Bürgerbr&u-pmcében történt merénylet halálos áldozatainak nevei a következők:Lutz íerenc, München^ vérrend viselőjp'a Hitler-rohamcsapat tagja. Kaiser Vilmos, nagykereskedő Sollnh^n München mellett, a vérrend viselője, NSKK-vezető, a Hitler-Adolf rohamcsapat tagja, egy ismeretlen asszony, valószínűleg Henle Mária, a Bürgerbráu-pince penz/ tárosnéje, Weber, rádióbemondó a Deutschland birodalmi gépkocsi-vonatnál, Beindl Leonrard, irodasegéd, Kasberger Emil a müncheni kerületi zenetár*sulatból. Schachta J^nő, a Deutschalnd birodalmi gépkocsi-vonat tagja f és legidősebb munkatársa. Sgy további halott személyazonosságát még nem állapították meg. /MTI/ ———————— W Ra/RaZZs Berlin, november 9. /Német Távirati Iroda/ N Magánr,észről felajánlott önkéntes hozzájárulással a müncheni t amerénylet elkövetői'nyomravezetőinek kitűzött 500.000 márkás jutalmat 100.000 birodalmi márkával felemelték. /MTI/